Hírek

2015.02.01. 16:10

Nagyvenyimi értékelő - Az intézmények modernizálását elkezdték, szeretnék folytatni is

Nagyvenyim – A község októberben megválasztott polgármestere, Vargáné Kaiser Katalin nem „újonnan jöttként” tekint vissza, értékeli a múlt évet, korábban is tagja volt a döntéshozó képviselőtestülenek.

Körmendi Erzsébet

Év elején sorra jártuk a településeket, és megkértük a polgármestereket, értékeljék a községük, városuk mögött álló esztendőt. Nagyvenyim elöljárója a következőkkel kezdte a visszatekintést:

– Községünkben is, mint a térség másik három településén, Baracson, Kisapostagon és Mezőfalván a több, mint egy évtizede megkezdett csatornaberuházás II. üteme volt a legmeghatározóbb fejlesztési program. A beruházás kivitelezése, a rendszer kiépítése nyár végére, ősz elejére lezárult, a venyimiek nagy része mára rákötött a hálózatra, amely a komfortnövelés mellett az ingatlanok értékében is növekedést jelent – hangsúlyozta Vargáné Kaiser Katalin polgármester, aki a csatorna beruházást még képviselőként kísérte figyelemmel.

A település egyik, belvízzel erősen sújtott, mélyen fekvő részén felszíni vízlevezető rendszer épült ki, amely mintegy 60 ingatlan tulajdonosainak gondját igyekszik orvosolni.

– Nagyvenyim civilszervezetei és intézményei és az ott dolgozók 2014-ben is a tőlük megszokott magas színvonalon tették a dolgukat, erősen hozzájárultak a község társadalmi életéhez, közösségi összefogásához. Külföldi testvérkapcsolataink közül a bajor Altomünsterrel kötött együttműködési megállapodát pedig már húszéves, a jubileumot méltó módon ünnepeltük meg a községünk lakóival, a bajor és erdélyi barátainkkal együtt a Falunapon – mondta a polgármester, és a választásokkal folytatta a visszatekintést.

A nagyvenyimi óvodások a dunaújvárosi Aranyalmában töltik napjaikat, és nagyon várják – szüleikkel, az óvónőkkel együtt –, hogy visszatérhessenek a megújult, korszerűsített óvodájukba. Az épületenergetikai fejlesztésen nagy erőkkel dolgoznak a kivitelezők, mondta Vargáné Kaiser Katalin

– Tavaly a választások éve is volt, 3 sikeres voksolás van mögöttünk. Megtisztelő, hogy dr. Galambos Dénes személyében nagyvenyimi polgár képviseli a térség és benne Nagyvenyim lakóit az országgyűlésben, kiváló együttműködésben az Európai Unió parlamentjébe küldött képviselőkkel és az önkormányzati választáson megválasztott régi/új képviselőtestülettel és új polgármesterrel. Mozgalmas volt az év vége... A belvízelvezetési projekt önerejének sikeres pályázata lehetőséget biztosított az új képviselőtestületnek egy, már régóta szükséges és nagyon várt modernizálás megvalósítására, így novemberben szép, energiatakarékos műanyag nyílászárókra cseréltük a tornaterem régi, tönkrement ablakait, ajtóit. Ezidőtájt kezdtük meg komplex energetikai korszerűsítési beruházásunkat is az óvoda és a polgármesteri hivatal épületeiben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!