Hírek

2014.03.20. 14:45

A víz világnapját ünnepelték Venyimen és Rácalmáson is

Nagyvenyim, Rácalmás - Az idei már a második év, amikor a gyerekek rajzokon, festményeken örökítik meg vízzel kapcsolatos gondolataikat. A világnapot ünnepelték csütörtökön két helyen is.

Körmendi Erzsébet

A rajzpályázat nagyvenyimi díjazottjai: Kádár Edina Gál Gabriella, Pók Viktória Rácz Fanni, Hiegel Richárd és Góczán Barnabás (Gyetvai Emese hiányzott)

A Magyar Hidrológiai Társaság Dunaújvárosi Területi Szervezete, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Dunaújvárosi Vízi Társulat együttműködve az önkormányzatokkal, iskolákkal pályázatot hirdetett, amelynek eredményeként figyelemre méltó alkotáskból nyílhatott tárlat a nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolában tegnap. A negyedikes tanulók műsorukban mindent elmondtak arról, milyen sok formában elengedhetetlen része életünknek a víz, amelynek fontosságát akkor érezzük igazán, amikor például szomjasak vagyunk. Nekünk természetes a léte, de vannak a világnak olyan pontjai, ahol nélkülözik az emberek a tiszta vizet. Megulesz Gabriella, a vízi társulat vezetője beszédében hangsúlyozta: kellenek az ilyen alkalmak, amelyek figyelmeztetnek bennünket, óvnunk kell e kincsünket.

A Víz Világnapjához kapcsolódó ünnepség Rácalmáson, a Jankovich Miklós Általános Iskolában folytatódott ahol Schrick István polgármester hívta fel a figyelmet az éltető vízre, majd megnyitotta a tárlatot.

A rajzpályázat nagyvenyimi díjazottjai: Góczán Barnabás, Hiegel Richárd, Rácz Fanni, Pók Viktória, Gyetvai Emese, Gál Gabriella, Kádár Edina. A rácalmási Manóvár Óvoda díjazottjai: Kecskés Kevin, Szekeres Szonja, Kocsis Kibédi Hédi, Mándi Nagy Renáta, Lampert Olivér, Nagy Roland, Braun Szonja, Asztalos Lilla, Polgár Petra, Tóth Hajnalka, Somogyi Örs, Garda Sára, Frohmann Dóra, Széplaki Szófia, Nyári Martin, Lampert Adrián. A Jankovich iskola díjazottjai: Varga Zsolt, Varga Virág, Fodor Gréta, Steiner Gréta, Blau Kata, Gurics Kata.

A világnapi programsorozatot folytatják a szervezők Baracson, ahol március 24-én, hétfőn 9 órakor kezdődik Az éltető víz című gyermekrajzpályázat értékelése, és a kiállítás megnyitója.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!