Hírek

2017.02.07. 18:50

Nem emelnek adót idén sem

Mezőfalva - Felelős gazdálkodás, sürgetős pályázatok, utak, járdák javítása és kevés önerős fejlesztés várható Mezőfalva idei terveiben. A végszónál elhangzott: a képviselők nagyobb lakossági érdeklődésre számítottak.

Horváth László

Február 6-án, hétfőn 17 órára a Kiss Kálmán Művelődési Ház nagytermébe várta Mezőfalva önkormányzata a község lakosait, hogy a 2017-es költségvetést, a falu közös ügyeit vegyék górcső alá.

Márok Csaba polgármester a hallgatóságot először az önkormányzat intézményeinél történt személyi változásokról tájékoztatta, amelyben kitért a működtetés pénzügyi kötelezettségeire is. A témánál kiemelte, az iskola állami kézbe vételével hét takarító és egy karbantartó lett áthelyezve a KLIK-hez, valamint a minimálbérek emelkedése komoly költségnövekedést jelentett az önkormányzat gazdálkodásában.

Az elkölthető forintok összegzésénél felelős költségvetést tártak a lakosság elé, ahol a 2017-es évben 590 millió 94 ezer forint áll rendelkezésre, és a kiadási oldal is ehhez az összeghez lett beállítva. A számok tükrében látható, hogy a fejlesztési elképzelések így csak kismértékben realizálhatóak. Vannak azonban égető problémák, mint az óvodai férőhelyek bővítése, az önkormányzat és az Öregek Napközi Otthona épületének külső, belső felújítása, utak, járdák rendbetételének folytatása.

Tóth Ferenc a fórumon a Mátyás és a Kinizsi utcák közötti út vízelvezetése után érdeklődött
Fotó: Horváth László

Az óvodai konyha renoválására beadott pályázat sajnos nem nyert - tudatta a kedvezőtlen hírt a jelenlévőkkel a polgármester. Viszont bizakodásra ad okot, hogy hamarosan döntés várható a befogadott pályázatok ügyében. Szintén nagy teher az önkormányzat számára a rendezési terv felülvizsgálata, amiben azért van ráció, mert nem lehetetlen a laktanya területét ipari felhasználásra megcélozni. Ezzel nagyot nyerne a község.

Visszatérve a falura, az idén elkezdődik a Kinizsi utca régóta várt aszfaltozása, igaz csak lépcsőzetes ütemben. Valamint elkezdődik az M6-os úttól Nagyvenyimen át Mezőfalva körforgóig vezető közút burkolatcseréje. Szintén jó irányban halad a Velinszky utca és a Váci utca között megálmodott buszmegálló létesítésének ügye.

A költségvetési tételek után a közmeghallgatás napirendjének második pontja a környezetállapot megtárgyalása volt, ahol kiderült, Mezőfalván nincs környezetszennyező vállalkozás. A csapadékvíz-elvezetés kielégítően működik, amelyre nagy figyelmet fordít az önkormányzat. Bevált a fanyesedék összegyűjtése és további környezetkímélő technológia megvalósításán is lehet gondolkodni, mint például a komposztálás.

Lakossági hozzászólásokban az árkok, járdák, utak állapotának lokális problémáit említették legtöbben. Márok Csaba polgármester válaszában kiemelte, a közmunkások 3000 járdalapot raktak le. A betonos járdarészeket feltörni viszont igen nagy munka. Ezeken a területeken még van feladat bőven.

Szentpáli Csaba a szociális gondozók túlterheltségét, a gyalogos közlekedés nehézségeit és a konyhai étkezés választékhiányát említette. Mint a válaszban elhangzott, szakmai hatóság ellenőrzi a gondozói tevékenységet. A konyhai étrendről személyesen is kap tájékoztatást a kérdező.

A közmeghallgatás záró felvonásában a képviselők adtak számot az elmúlt évben végzett munkájukról, amelyben többen is kifejezték azon igényüket, hogy nagyobb lakossági érdeklődésre számítanak a közügyekkel kapcsolatban, mert csak azok ismeretében tudják hatékonyan képviselni a mezőfalviak érdekeit. Ahogy Kovács István képviselő fogalmazott felszólalásában: Armageddonra és kérdésözönre készült, de ez most elmaradt.

A RÉSZTVEVŐK VÉLEMÉNYE:

Kovács Béláné -

Jó látni a képviselők egyetértését, hogy nemegymás ellenségei, hanem a munkával, a feladattal törődnek. Ez reményt ad,hogy fejlődik a falu.

Szentpáli Csaba -

Vannak problémák, főleg a gyalogos közlekedésben, amit meg kell oldani! Összességében a bajok ellenére a faluban látok előrelépést.

Farkas Imre -

Sok nehézséget hoz az élet, de úgy látom, hogy úrrá tud lenni rajta a község. A gondok leküzdésében fontos a pozitív hozzáállás és az összefogás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!