2014.09.15. 05:35
Nem ijedtek meg a nagykarácsonyiak az esőtől
Nagykarácsony - Kemény emberek a nagykarácsonyiak, nem ijedtek meg az idő fenyegetésétől. Bátorságuk jutalmául verőfényes napsütésben tarthatták a szombat délelőttre meghirdetett szüreti felvonulásukat.
Csikósok, fogatosok, népviseletbe öltözött felnőttek és gyerekek járták a falu utcáit, hogy zeneszóval, hangos kurjongatással hívják vendégeiket a szüreti mulatságra. Kora reggel a nagykarácsonyi iskolaudvarból induló tíz fogatból és nyolc lovasból álló menet énekléssel, hangos muzsikaszóval hirdette: itt a szüreti mulatságok ideje!
Csikósok, fogatosok, népviseletbe öltözött felnőttek és gyerekek járták a falu utcáit
A színes forgatag közepén Kovács Zoltánné Ancsa könyvtárost és művelődésszervezőt, valamint Scheier Zsolt polgármestert kérdeztük a nagykarácsonyi eseményekről:
- A nagykarácsonyi önkormányzat szervezésében harmadik alkalommal rendeztük meg a szüreti hagyományokat ápoló programunkat. Most már közel száz fős színes forgataggal invitálhatjuk a falu lakosságát az esti bálra, amelyen most is háromszáznál több vendégre számítunk - mondta el Kovács Zoltánné szervező.
Több mint százan vettek részt a szüreti felvonuláson, a táncos és lovasbemutatókon
- Nagyon pozitív a mai nap tapasztalata. Hajnali fél egykor még az időjárást előre jelző internetes oldalakat néztem, hogy összejön-e a felvonulás mondta most már megkönnyebbülve Scheier Zsolt Nagykarácsony polgármestere. Szerencsére az égiek velünk voltak, és a felvonuláson résztvevő emberek is nagyon odatették magukat a rendezvény sikeres lebonyolításához. Nagyon jó hangulatú, látványos programot nyújthattunk a község lakóinak, és természetesen a hozzánk érkező vendégeknek is, akik Alapról, Előszállásról, Mezőfalváról, Nagyvenyimről és Dunaújvárosból érkeztek. A délelőtti utunk során számos helyen étellel, itallal, gyümölccsel fogadták a felvonulókat, ami kellően meg-alapozta az esti bálhoz szükséges jó hangulatot - tette hozzá a polgármester.