Nem mindent visz a Triász

Nyilvánvalóan ismételten része volt ebben a televíziós ismertségnek is, hiszen Sipos Péter grimaszait, hanglejtéseit, állandó poénkodásait szinte mindenki ismeri, az Irigy Hónaljmirigy rajongók talán még kívülről is fújják. Ezúttal a programfüzet szerint más arcát ismerhettük meg, ami persze ebben a formában messze nem igaz, ugyanis a Mirigy már nem egyszer választott céltáblájára zenekarokat, slágereket, tehát nem első alkalommal halljuk őt énekelni. A társak kiválasztása igazi profizmusra vall, hiszen a műsorban a '70 - '90 - es évek remek rock dalait dolgozzák fel, amelyeket még nem rágott meg és köpött ki a média gépezete. Márpedig a hazai rockénekesek palettáján előkelő helyet foglal el az énekestársként kiválasztott Kálmán György, a Dinamit énekese. Ezzel a frontvonal már bebiztosítva, már csak egy jó zenekari háttér kell mögéjük, ha lehet, praktikus okokból minél kevesebb emberből. Itt jön a képbe Jankai Béla, aki már oly sokfelé és sokféle stílusban megállta a helyét. Ő egymaga is képes helyettesíteni egy zenekart. Jobb keze a dallamot viszi, balkezével a basszust nyomja, a mikrofonba énekel, a dobok mögé pedig kis japán barátját, Yamahát ülteti.

Indulhat is garantált érdeklődés mellett a koncertsorozat. Nagy kockázatot nem vállaltak. Sipos népszerűsége biztosan vozza a közönséget, jól megírt slágereket eljátszani, feldolgozni szinte rizikómentes, és ha mindezt jó zenészek teszik, garantált a siker. A műsor egy üdítő múltidézés, nosztalgiaexpressz a hetvenes, nyolcvanas évekbe, oda, ahol Nagy Feró még csillogó fehér trapéz kezeslábasban hívogat, hogy Gyere kislány, gyere! A disco klubban szól már a zene! Ez aztán a közönség összetételét is meghatározná elméletben. Ám valami különös oknál fogva nem csak azok ülnek, állnak a nézőtéren, akik a Piramis Szállj fel magasra! dalára csókolóztak először. A trió egyaránt alkalmazza a feldolgozás, az egyveleg, és az egyszerű előadás módszereit, általában sikerrel. Jó újra hallani az Edda, a Generál, a Balázs Fecó slágereket, vagy akár velük együtt énekelni a már - már feledésbe merülő Prognózis, Piramis, MHV, Neoton, LGT, vagy akár 100 Folk Celsius, netán Skorpió örökbecsűeket. Ötletesek, sokszor viccesek a feldolgozások, magával ragadóak az egyes blokkok.

Igazi közösségi élményt faragnak a nosztalgiakoncertből, amibe sorra, rendre szivárognak be a poénok is Nem véletlenül keveredett a repertoárba a Hooligans sláger és annak refrénje: Játszom, mint egy bohóc a színpadon .

Mindenesetre az egész produkciót jól jellemzi az elfeledett, ráadás Cserháti Zsuzsa dal utáni tapsprovokáló, záró negyven másodperces lakodalmas rock bejátszás: Ez volt a mesterhármas, a nevük Triász. Két pasi ordít, egy zongorál. Kálmán Gyuri, Sipos Peti együtt dalol Jankai Bélával.