Hírek

2017.05.12. 18:00

Népszerű a malom - Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt kitűnő szórakozás

Baracs - A község sporttörténetében új kezdeményezésként a múlt heti baracsi majálison indult útjára a sokak által kedvelt stratégiai játék, a malom.

Horváth László

A hír önmagában is különleges tartalmat rejt, hiszen nemzetközileg komoly eredményeket magáénak tudó - Európa-bajnok bronzérmes - Volman Ferenc segítségével ismerkedhettünk a játékkal.

A majális remek hangulatú civil buli. Miért ne férne bele egy jó kis sakkparti, vagy mint esetünkben malomverseny? Május elsején a rendezvény közepén ültek asztalhoz a korongok, vagy nevezhetjük úgy is, a gondolkodás szerelmesei. Volman Ferenc helyi fiatalember szeretné, ha egy kicsit nagyobb nyilvánosságot kapna ez a remek, agysejteket frissítő sport. Mindemellett jó lenne csapatot is építeni, amelynek előkészületei már elkezdődtek Katona Ferenc, a dunaújvárosi Király Sakk Sportegyesület elnökének közreműködésével.

Legutóbb a Dózsa iskolában tartottak versenyt, nagy népszerűséggel. Most szűkebb lakókörnyezetében, Baracson is próbát tesz beindítani a malomjáték szeretetét. Ferencről nem árt tudni, nem kispályás sportoló a malomban. Tizenegy éve hódol hobbijának. Otthon és interneten képezte magát.

A képen jobbra Volman Ferenc, az Európa-bajnokság második helyezettje irányításával zajlott az idei baracsi majális malomversenye
Fotó: Horváth László

Volman Ferenc évente két megmérettetésen is rajthoz áll. Ötször indult külföldi versenyen ahol ausztriai, svájci, németországi, romániai, szlovákiai nagymesterekkel kellett megküzdenie, és mind az öt nemzetközi versenyén bronzérmes lett. A játék mellett a magyar- és Európa-bajnok Bándy Györggyel, a szlovák Szabari Alexanderral és Josef Mitkóval kifejlesztettek egy elektronikus malomprogramot Brillant Mill néven, amit a baracsi könyvtárban már megtalálnak az érdeklődők.

- A felrakásnál kell nagyon figyelni, mert az határoz meg mindent. A többi pedig a koncentráción múlik - kaptuk a tanácsot Volman Ferenctől a baracsi majális házi viadalán. Az asztaloknál helyet foglaló tömeget látva egészen biztosan nem lesz nehéz követőket toborozni.

A baracsi majális után Passauban megrendezett Europameisterschaft 2017. bajnokságon Volman Ferenc nagyot lépett előre a ranglistán. Ezúttal a malom Európa-bajnokságon 21 versenyző közül a dobogó második helyen végzett, ezüstéremmel térhetett haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!