Hírek

2013.09.30. 14:29

Névtelen feljelentés alapján vizsgálat

Adony – Egy országos napilap Fejér megyei ügyekkel foglalkozva arról is írt, hogy a városban névtelen feljelentés alapján vizsgálat folyik.

Tribolt Lajos

A polgármester, Ronyecz Péter azt mondja, valóban feljelenttették 2011. áprilisában az önkormányzatot hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt. A névtelen feljelentés alapján az agárdi rendőrkapitányság indított vizsgálatot. Ez még mindig nem fejeződött be, most a Pest megyei rendőr-főkapitányságnál van az ügy. A rendőrség bekérte öt év anyagát, szerződéseit. Csak a fénymásolatok elkészítése több mint másfél millió forintba került. A feljelentés további öt helyre is elkerült. A kormányhivatal vizsgálata nem talált semmit, az Állami Számvevőszék előtte vizsgálódott, így újat nem indított, az adóhatóság nem foglalkozott vele, a környezetvédelmi hatóság pedig lezárta a vizsgálatot. Így egyedül a rendőrségi van még folyamatban.

Ronyecz Péter azt mondja, rájöttek, hogy a volt választási ellenfelei tették a feljelentést. Szerinte az irigység állhatott a dolog mögött. A településnek viszont nagy kárt okoztak. Nem csak a konkrét kiadások miatt, hanem azzal is, hogy a meggyanúsított önkormányzattal mindenki óvatosan bánt, gyanakodva néztek rájuk. Ezáltal csorbult a kapcsolati tőkéjük, hátrányba kerültek pályázatoknál. vagyis sikerült lejáratni Adony hírnevét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!