Nő van a dologban!

A külcsín és a felszín látszatra azt sugallja, hogy e napon Önöket köszöntjük, lányokat, hölgyeket, édesanyákat, nagymamákat, mindazokat, akik működtetik ezt a férfivezérelt világot. Sajnos, mindez csak részben igaz, mert a férfiak (a fiúk pedig majd felnőnek) döntő többsége elkényesztetett, hiú jószág és a lányok, hölgyek, édesanyák,nagymamák mosolyában is képes önmagát ünnepelni. Tudom, mit írok.

Ismerem magunkat.

Emlékszem, taknyos kölyökként nőnapkor és pedagógusnapon édesanyám vette meg a kis csokrokat, vagy csúsztatta a zsebembe a pénzt, hogy menjél fiam, mert ilyenkor menni és vinni kell. A felvirágosított hölgyek és tanárerők természetesen tudták, hogy ki is volt az igazi csomagfeladó. A nők tehát egymásra is figyelnek.

A férfinép pedig egészen lassan döbbent rá, mi is rejlik a nőben. Nem szeretnék világnézeti vagy társadalompolitikai vitákba bonyolódni, ám az mégis nagyon jól leképezi a mögöttünk hagyott évszázadokat, hogy a nyugati féltekének egyik legnagyobb gondolkodója és tangyárosa Aquinói Szent Tamás úgy vélte:

„Az asszonyi állat arra rendeltetett öröktől fogva, hogy a férfiú uralkodjék felette, maga feje után nem bírván cselekedni”. Nem szerencsés és csak tévútra visz a jelenből mérni és ítélni a régmúltat, ám sokszáz éven át a férfivilág, így tekintett a nőkre. Kegyetlen korok váltották egymást. „A nőtől társadalmilag elvárt felelősség határai a család keretein belül maradtak. Csak a 19. században kezdi felfedezni a nőt mint hasznos állampolgárt egy szűk értelmiségi elit, s lesz kérdés a női választójog.” – írta a Rubicon hasábjain Balogh Margit.

A nőnek tehát sokáig kuss volt neve, az ura után ehetett, akkor sem az asztalnál. Aztán jött ez a sokak által ma is lenézett és megvetett egyenlősdi és szabadelvűség és a nők elkezdhettek tanulni, gondolkodni.

Meg is lett az eredménye: élhetőbb lett a világ. Jelenünk pont annyi válsággal küzd, mint a mindenkori jelen tette, ám nagyobb szükségünk van az önálló és szabad lányokra, nőkre, anyákra, nagymamákra, mint bármikor. Mindezt csak azért merészeltem idevésni, mert arra már taknyos kölyökként rájöttem, ha a nőknek egy picit is könnyebb, az a férfiaknak is jó. Nagyon jó.

Ahogy József Attila látta a leglényeget: Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk, / de mi férfiak férfiak maradjunk /és nők a nők – szabadok, kedvesek / – s mind ember, mert az egyre kevesebb...