Hírek

2016.09.30. 17:35

Íjász-módra tüzes nyílvesszővel gyújtották meg a tábortüzet

Dunaföldvár - Nomád táborban tölthettek három napot az érdeklődő gyerekek és az őket kísérő felnőttek a Hagyományőrző Íjászok Dunaföldvári Egylete és Fafkáné Simon Ildikó, a Művelődési Központ munkatársa szervezésében.

L. Mészáros Irma

Csaknem hatvan ember fordult meg a napokban rendezett táborban - ki szervezőként, ki résztvevőként, más kísérőként - kaptuk a tájékoztatást az íjászegylet vezetőjétől, Tóth Istvántól. Jöttek a szomszédos településekről is: Előszállásról, Bölcskéről, Dunavecséről, Soltról. Az egylet tagjai saját terepükön, a lőtéren alakították ki a tábor helyszínét. A magyarság őstörténete iránt érdeklődő nagyvenyimi Elek József útmutatásainak és közreműködésének köszönhetően a résztvevőkkel együtt állították fel a jurtát. Közben a fiatalok sok mindent megtudtak a honfoglalás előtti magyarok szálláshelyéről, a jurta történetéről, alkatrészeinek anyagáról. Az előadással is felérő érdekes beszélgetés során történelmi és nyelvi ismeretekkel gazdagodtak.

A résztvevők, kicsik és nagyok nem csak helyből, hanem a környező településekről is érkeztek Fotó: amatőr felvétel

A táborban a fiatalok nagy lelkesedéssel próbálták ki, illetve gyakorolták az íjászatot, a csatakeresztdobást és a kelevézhajítást. Rendkívüli érdeklődés övezte azt a hadászati kiállítást is, amely az egylet egyik tagja, ifj. Slámer István magángyűjteményéből készült. A programok sorába a szervezők beépítették a rekonstrukció és felújítás előtt álló tájház, egy hagyományos régi földvári parasztház meglátogatását. Hiszen a tábor a Dunaföldvári tájház megmentése elnevezésű pályázat keretében valósult meg. E kirándulás során a nomád tábor résztvevői bepillantottak az elveszni tűnő múltba, építészeti és életmódbeli hagyományainkba. Majd az udvaron, tehát más terepen is bemutathatták megszerzett íjász-tudományukat.

A jó hangulatú táborban természetesen nem maradtak éhesek sem a résztvevők. Reggelire zsíros kenyérrel, paprikával és paradicsommal, uzsonnára őszibarackkal kínálták őket, ebédre pedig gulyásleves illatozott a bográcsban Jákli Viktor és Jákli Mihály támogatásából. Vacsorára saját készítésű nyársakon süthették a szalonnát, de előtte íjász-módra tüzes nyílvesszővel gyújtották meg a tábortüzet. A vállalkozó szelleműeknek nagy élmény volt a jurtában vetni ágyat és térni nyugovóra. Csak kevés volt az egy éjszaka! A sikeren felbuzdulva jövőre talán hosszabb nomád tábort szerveznek - mondja a vezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!