Hírek

2015.11.12. 19:32

Interjú Varga Mihály miniszterrel: a magyar reformok működnek

A Dunaújvárosi Főiskola Tudományos Hetének vendége Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt. Lapunknak ezt követően külön interjút adott.

Várkonyi Zsolt

A következő évek feladata a gazdaság növekedési ütemének megtartása lesz a külső és belső források hatékony felhasználásával - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Dunaújvárosi Főiskolán megrendezett Tudományos Hét K+F Innovációs Napjának megnyitóján
Fotó: Ady Géza

– A magyar gazdaság európai léptékben is kimagasló eredménye többek között a kkv-szektornak is köszönhető, nyilatkozta a közelmúltban.

– A magyarországi kis- és középvállalkozások komoly szerepet játszottak hazánk elmúlt években elért gazdasági sikereiben. A kormány a foglalkoztatás támogatásával, az adminisztratív akadályok lebontásával, új adópolitikával és a fejlesztési forrásokhoz való hozzáférés megkönnyítésével segítette a cégek versenyképességének javulását. 2010 után olyan szerkezeti reformokat kellett végrehajtanunk, amelyek alapjaiban változtatták meg a magyar gazdaság lehetőségeit. Ma már sikerként könyvelhetjük el, hogy csökkent a gazdaság külső sebezhetősége, illetve az államadósság, miközben a költségvetési hiányt már évek óta 3 százalék alatt tudjuk tartani. A magyarországi kis- és középvállalkozások is sikerrel vettek részt ebben a folyamatban, és növelni tudták teljesítményüket a termelésben, illetve az exportban is. A kormányzati reformok jelentős része irányult arra, hogy segítette a vállalkozások versenyképességének javulását. Ilyen volt például a Munkahelyvédelmi Akció keretében a járulékfizetési kötelezettségek mérséklése, az adórendszer módosítása, illetve a szociális hozzájárulást és az egészségügyi járulékot kiváltó új kisadók bevezetése. A szektorban általánossá tett 10 százalékos társasági adónak köszönhetően a hazánkban működő vállalkozásoknál 2010-től 2014 végéig több mint 700 milliárd forint maradt.

– Pozitív várakozást közölt a magyar gazdaságról az OECD, és az egyik hitelminősítő hazánk államadós-besorolását is stabilról pozitívra javította. Melyek a magyar gazdaságot húzó pozitív tényezők?

– A nemzetközi gazdasági intézmények és a hitelminősítők őszi jelentései is azt mutatják, hogy a magyar reformok működnek. Az OECD várakozása szerint a magyar gazdasági növekedés idén 3 százalékos lesz, míg jövőre 2,4 százalékos bővülés várható. Ezzel az OECD két tizedszázalékkal javította hazánk jövő évi gazdasági kilátásait. A globális folyamatokat és kockázatokat figyelembe véve különösen kedvező, hogy az OECD javított a magyar gazdaság növekedési kilátásain. A három irányadó intézet közül már kettő, a Fitch és a Moody’s tart érvényben felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást Magyarországra.

– Milyen hatással lehet az európai és ezen belül a hazai gazdaságra a migrációs helyzet?

– A migrációs probléma az egyszeri költségvetési kiadáson túl akkor járna a tranzitországok, így Magyarország számára is súlyosabb gazdasági hatással, ha a határokon állandósulnának az ellenőrzések, mivel ez többletadminisztrációt és tranzakciós költséget róna az exportra termelő vállalatokra. A migrációs útvonal változásával azonban ez a kockázat gyakorlatilag megszűnt Magyarországon. Komoly aggályokat vethet fel ugyanakkor az Európai Unió által szorgalmazott kötelező betelepítési kvóta is, ugyanis azon túl, hogy egy jogtalan, értelmetlen és veszélyes tervről beszélünk, többek között munkaerőpiaci problémát és költségvetési terhet is jelenthet egy ilyen lépés Magyarországnak. A kormány ezért minden lehetséges eszközzel fellép a kötelező betelepítési kvóta ellen.

– A K+F egyfajta befektetés a jövőbe. A Dunaújvárosi Főiskolán megrendezett Tudományos Héten is kiemelt szerepet kapott ez a terület. Hogyan alakulnak az erre szánt források?

– Minden fejlett gazdaságban kulcskérdés a tudományos eredmények minél nagyobb arányú hasznosítása és ezzel párhuzamosan a termelést támogató tudományos eredmények megszületésének támogatása. A költségvetésben a hazai K+F célú kiadások zöme a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap, valamint a Magyar Tudományos Akadémia költségvetésében jelenik intézményi vagy program támogatásként. Ezen kívül a felsőoktatási intézmények számaiban a felsőoktatási képzéshez kapcsolódó tudományos tevékenységének kiadásai, az agrárkutató intézetek és más jellegű kutatási feladatokat ellátó költségvetési intézmények kiadásai szintén a K+F kiadásokat gyarapítják. Ehhez jönnek még az uniós források, a Gazdaságfejlesztés és Innovációs Operatív Programból 257 milliárd forintnyi, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból 13 milliárd forintnyi, illetve az NKFI Alapjából pedig további 28,4 milliárd forintnyi pályázati forrás megnyitása várható összesen kutatásfejlesztésre.

– A Dunaújvárosi Főiskola január 1-jétől az alkalmazott tudományok egyetemévé válhat. Minden feltétel adott, hogy így legyen. Széchenyi szerint a tudomány exponenciális fejlődése mindig is a gazdaság hajtóereje. Ön hogy látja ezt?

– Az oktatás nemzetgazdasági szempontból az egyik kiemelt szakpolitikai ágazat, amelynek minősége meghatározza a későbbi munkaerő-piaci folyamatokat. A kormányzat oktatáspolitikában meghozott döntései azt a célt szolgálják, hogy a rendszerből kilépők hasznos és a munkaerő-piacon könnyen hasznosítható, értékes tudást szerezzenek. A felsőoktatás átalakítása során azt a kérdést kell megválaszolni, hogy hogyan lehetséges az összes képzési szinten és formában versenyképes, minőségi programokat kínáló intézményrendszert kialakítani, miközben minden magyar állampolgár élhet az Alaptörvényben rögzített jogával, vagyis hozzáfér a képességeinek megfelelő felsőoktatáshoz. A kormányzat felelősséget vállal az oktatási intézmények működéséért infrastrukturális és humánerőforrás szempontból egyaránt. A felsőoktatás rendelkezésére álló költségvetési támogatás jövőre, 2016-ban 10 százalékkal fog bővülni.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!