2009.05.07. 02:29
Nyers erő jószívű óriásban
Nyers László hetvenöt éves! A város első olimpikonját birkózóversenyen köszöntötték a sporttársak. Nyers a nemkevésbé legendás Kozma István edzőpartnere volt, majd filmekben alakította az erős embert: könnyedén, mert valóban nagyon erős volt. Ezzel sosem hencegett. Ám sok hencegőt megzabolázott egyetlen kézszorítással - amitől valóban megtérdelt az illető.
- Apám egyszerű somogyi földműves volt: tőle örököltem ezt a testalkatot. Versenyző koromban sosem voltam 136 kilónál kevesebb, most már bizony csak 118 kilós vagyok... - mondja Dunaújváros első olimpikonja, az 1968-ban, Mexikóvárosban éremesélyes versenyzőként indult sportember.
- Mexikó... Új volt a szőnyeg, új a cipőm: letapadt a talpam egy fordulásnál, odalett a bokám egy pillanat alatt. Emiatt kellett aztán abbahagynom a versenyzést - de mit számít ez ahhoz képest, hogy az olimpián még helyezett se lettem?! Pedig abban az évben bronzérmet nyertem az Európa-bajnokságon.
Nyers Lászlót azonban nem törte meg a baleset. Maradt, aki volt: egy kedves, nyíltszívű óriás, mindig segítőkész, de határozott ember.
Akiről igaz legendák keringenek a városban mindmáig.
- Nem szerettem a kötözködő embereket soha. Ne szóban legyen valaki erős! A hengerműben, ahol előbb lakatosként, aztán karbantartó csoportvezetőként dolgoztam, volt a műhelyben egy férfi, aki állandóan provokált: nem is vagy te olyan erős! Sokáig ráhagytam. De amikor már a csoportvezetői tekintélyem forgott kockán, behívtam a raktárba, és odavágtam a földre. Attól kezdve csend volt! Még létezett a Kék egér (ma születetteknek: a futballpálya melletti Sport büfé), munka vagy edzés után sokszor megittunk ott egy-két fröccsöt. Rendszeres volt a verekedés, a rendőrök is sűrűn bejártak. Ha meglátták, hogy én is ott állok, megnyugodva mentek el: amíg a Nyers itt van, nem lesz balhé! Nem is lett. Verekednem sose kellett, egyszer tettem csak ki valakit. Nyilván nem ismert...
- Kozma István, a Pici edzőpartnereként kerültem a válogatottba. Mögötte nem volt szégyen másodiknak lenni. Sokáig volt neki egy rossz szokása: alkarral ütött fogáskeresés közben. De mekkorákat... Mondtam: ne üss, Pici, mert baj lesz! Ugyan, szólt vissza, miféle baj?! Vagy századszorra aztán megelégeltem: ököllel odasóztam a szeme alá. Elterült, hetekig bedagadt szemmel mászkált, de még össze is barátkoztunk. Hiába, a birkózás férfiakat nevel! Nem is lenne semmi baj, ha mindig ennyien lennének egy versenyen. Az a gond, hogy a fiatalok nem szeretik a sok munkát, a sok áldozatot. Közülük is sokan lemorzsolódnak majd egy-két év alatt - int a szőnyegek felé a birkózó-legenda, s kezet fog velem. De csak óvatosan...
