Hírek

2013.06.06. 15:25

Ők lettek az Örökmozgók!

Dunaújváros - Tizenharmadszor adták át a városi Örökmozgó díjakat csütörtökön délután a Városháza közgyűlési termében. Hagyományosan három kategóriában: tanárnak, szülőnek, diáknak adták át a kitüntetést.

Pekarek János

Az idén tizenharmadszor megszavazott Örökmozgó díj, a városi önkormányzat ifjúsági és sportirodája, valamint a városi diákönkormányzat és a Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítvány által létrehozott átadási ünnepségét csütörtökön rendezték meg a Városháza közgyűlési termében. Az ünnepséget Balla Zsuzsi,  a Széchenyi gimnázium tizedikes tanulója nyitotta meg Babits Mihály egy versével.

Ezután Kereszturiné Haász Marianna, a városi diákönkormányzat elnöke ismertette a kitüntetettek névsorát: Vass Erika, a Rudas középiskola tanára, Vargáné Kocsis Anikó,  a Gárdonyi iskola szülői szervezetének tagja, és Nagy Márk Olivér, a Rudas tanulója. Az Örökmozgó díjakat Sztankovics László, a városi közgyűlés kulturális bizottságának elnöke, Kereszturiné Haász Marianna, és Lázár Barbara diák-polgármester adta át. A díjátadáskor elhangzott méltatások szerint Vass Erika lelkiismeretes diákönkormányzati patronáló munkájáért és a diákélet lelkes szervezéséért, az iskolaközösség építéséért, diákjainak a városi fiatalok együttes tevékenységébe való bekapcsolásukkal elért  nagyszerű eredményeiért kapta az Örökmozgó díjat a tanár kategóriában.

Fotó: Vohlmann György

A szülő vagy külső támogatók kategóriájában Vargáné Kocsis Anikó, a Gárdonyi iskolai egység szülői szervezetének tagja (aki már ötödik éve végzi ezt a munkát) nem csak az iskola szabadidős tevékenységeinek szervezésében és lebonyolításában segíti a munkát, hanem a nevelő és oktató munkából is tevékenyen részt vállal. Rendszeresen támogatja a táncművészeti tagozat munkáját: segítségével jutnak el a táncosok a fellépések helyszínére, és a kellékeket, a fellépő ruhákat is készséggel szállítja számukra. Az elmúlt négy évben mindig részt vett az osztálykirándulások és erdei iskolai programok megvalósításában, az ökotáborok lebonyolításában. Nagy Márk Olivér a Rudas 12. évfolyamos kereskedelmi-marketing szakos szakközépiskolai tanulója. Tanárai szorgalmát kiválóra, magatartását példásra értékelték. Különösen az angol nyelvi és a humán tárgyakból teljesített kiválóan. Egyik célja, hogy a Rudasban szakképesítést szerezzen, majd továbbtanulhasson a Magyar Táncművészeti Főiskolán. A Fejér Megyei Diáknapokon is sikerrel képviselte a Rudas középiskolát 2011-ben: párjával társastáncban arany minősítést kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!