Hírek

2016.07.22. 19:35

Beck Zoltán: önazonosnak kell lenni!

Beck Zoltán, vagy ahogy mindenki emlegeti, Beck Zoli, a 30Y frontembere a nyáron fellépett egy dunaújvárosi fesztiválon. A koncert előtt mi másról is beszélgettünk volna, mint a fellépésekről.

Balla Tibor

- Dunaújvárosban sose volt nehéz játszani. Emlékeim szerint az első koncertet a kétezres évek elején a Dunai Vasmű éttermében játszottuk. Nagyon rockendroll ügy volt. A zenekarból hárman ajkaiak vagyunk, következésképpen az, hogy egy gyártelepen zenélünk, evidens volt. Olyan volt, mintha hazaérkeztünk volna. Azok a srácok, akik ezt a koncertet szervezték, akkor szerintem gimnazisták lehettek. Szép lassan ők is felnőttek lettek, és jó velük találkozni évről évre és látni, hogy merre indultak. Ez egy nagy kaland. Az természetes, hogy egy város közönsége végignézi egy zenekar alakulástörténetét, de marha jó perspektíva, hogy mi is végignézzük közben a barátaink élettörténetét, ahogy évről évre találkozunk. Dunaújvárosban jó játszani.

A 30Y frontembere, Beck Zoli manírok nélkül beszélt életfelfogásáról
Fotó: Zsedrovits Enikő

- Mit láttok? Mi változott?

- Öregszünk, barátom. Ez az egyszerű képlet. Amikor elkezdesz egy zenekarral dolgozni, akkor viszonylag naivan és egyenesen tudsz beszélni. Ahogyan haladnak előre az évek, azt a kontextust, amibe belezenélünk, már mi magunk alakítjuk. Nem tudsz anélkül dalt írni, hogy ne legyen benned önkéntelenül is egy reflexió az azt megelőző dalokra. Olyan zenekar vagyunk, amelyik nem akarja elhazudni magától az érzéseit. A 30Y jó dalai azért jó dalok, mert valamilyen valóságot voltak képesek megrajzolni. Valamilyen entitást tudtak maguknak működtetni, a világtól független világot tudtak létrehozni. Ezekhez a világokhoz nem lehet nem viszonyulnunk. Ez aztán egyfelől morális, másrészt esztétikai kérdéseket is föltesz egy zenekarnak. Hogy megcsinálod-e vagy a tizennegyedik Bogozd ki-t? Úgy énekelsz-e, mint a Beck Zoli, vagy te a Beck Zoli vagy, aki énekel? Ezek mind, mind kérdések. Vannak ezek a fickók, akik akarnak valamit mondani a világról és ezt úgy teszik, hogy zenélnek. Mit látunk a tükörben, vagy mit hallunk? Azt hiszem, ezt.

- A sikítozó kamaszlányok tudják torzítani az ember személyiségét. Hogy lehet ezt megúszni?

- Figyelni kell arra, hogy viszonylag korán szerezz magadnak egy elképesztő jó csajt, akivel le akarod élni az életed. Ez az én esetemben viszonylag szerencsés volt. Az sokat segít ebben. Egyszerűen, és közhelyesen azt mondod, hogy mégiscsak van egy családod. Onnan el tudsz rugaszkodni. Ráadásul a lányom sikítozó tini lány, tehát bennem sokkal inkább dolgozik olykor inkább egy furcsa féltés. Amikor a fiatal lányokat, fiúkat látom, akkor azt hiszem, hogy szép lassan valamiféle apai pozíciót érzek olykor. Megkérdezik, hogy veszem észre, hogy a negyedik sorban elesik valaki, és megállítom a zenekart. Azért, mert van bennem egy szükségszerű aggodalom. Nem szeretném, ha baja esne valakinek. Egyszerűen olyan reflex, amit nem akarok magamtól elhazudni. Ezt nem nevezném azért őszinteségnek, az egy kemény és nagyon erős szó, félek is tőle, mert nagyon dogmatikusnak is hat. Inkább azt mondom, hogy nap mint nap egy koncertnek az a tényleges tétje, hogy egy önazonos zenekar van-e a színpadon.

- Ez döntés kérdése?

- Mint mikor úgy dönt, hogy nem játszik egy évig, ahogy volt ez kétezertizenháromban. Vagy úgy dönt, hogy át kell beszélni, hogy a zenekar hogyan működjön tovább, milyen viszonyok között. Vagy mondjuk, mikor jön egy ilyen kemény kérdés, hogy játsszunk-e a DUDIK-on. Nálunk ilyenkor nem praktikus érvek vannak, hanem elkötelezettségeink, fontosságok vannak. Például az, hogy kaptunk egy állati kedves levelet a dunaújvárosi lány vízilabda-csapattól, hogy nekik az Azt hittem, érdemes egy nagyon fontos dal, és abból erőt merítettek, amikor játszottak. Onnantól Dunaújvárosban fellépni nem szimplán egy koncert a sok közül - persze nincs is sok közül, mert minden koncertet ilyen hülyén okolunk -, hanem üggyé válik. Ha meg nem ügy, akkor azt mondjuk a menedzserünknek, hogy kösz, nem akarjuk.

- A lányod mit hallgat?

- Szerencsére minket is. Bár ezt olykor kényszerből. Szegény kénytelen hallgatni a daloknak azokat a vázlatait, amiket a csajomon és a kutyánkon kívül senki nem hall. Ülök a pianínónál, vagy egy gitárral és készül valami, amiről rajtam kívül senki nem hallja, hogy mi, hanem csak egy nyöszörgést hallanak, valami vakarással, vagy billentéssel. Ők ott vannak a dalok alakulásánál. Nincs dolgozószobám, vagy külön stúdióm. Valahogy megszoktam az életünkben azt, hogy egy térben vagyunk. Ahol főzünk, ott zenélünk, minden ott történik. Egyébként meg nagyon sokat tanulok tőle. Hónapokkal ezelőtt egy angol újhullámos zenekart hallgattunk. Mondtam neki, hogy ennek a zenekarnak a hangkészlete olyan, mintha a nyolcvanas évek elejének az újhullámát ragadnák meg. Gyorsan leültünk a kazetták közé, elkezdtem keresgélni, és KFT kazettákat találtam. Mutattam neki, hogy ez ilyen, ez a zenei gondolkodás köszön vissza. Szép lassan végighallgattunk két KFT lemezt. Így csináljuk. Amit ő kétezertizenhatban érzékel a saját zenei valóságából, arról elkezdünk beszélgetni, és hosszú órás polémiák vannak. Az egy külön történet - nem mondanám ezotériának, de valami véletlen történt -, hogy aznap, amikor a KFT lemezeket hallgattuk, hívott fel Márton András, a KFT dobosa, és kezdtünk el beszélgetni. Vannak ilyen jó összeállások. Mostanra ott vagyunk, hogy sokkal többet tanulok én Boritól, mint ő tőlem.

- Megvan az a veszély, hogy zenész lesz belőle

- Szerintem nagyszerű énekes és nagyon szép dalokat ír, és nagyon jó zongorista. Sárközy papa volt a zongoratanára, úgyhogy zenekaron belül maradt ez is. Remélem, hogy nagyszerű dalszerző, előadó lesz belőle. De az ő története, azt hiszem nem is zenekari történet, és ahogyan most orientálódik, nem is magyarországi. Bízom benne, hogy befejezi a gimit, és nekivág a világnak, és meglátjuk, hogy abban a világban mit talál érdekesnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!