Hétlövet - Ónos esés, jézusjatt

* Több ezer dolláros borravalókat osztogat egy (?) titokzatos ismeretlen Amerikában.

A jótékony adományozó nem ma kezdte a jófejkedést, tavaly szeptember óta tevékenykedik, amikor egy michigani étteremben hagyott háromezer dollárt. Céljairól vajmi keveset tudunk: a hírek szerint megjelenik a kiszemelt vendéglátóegységben, általában társasággal, szépen fogyasztanak, majd emberünk csekkel fizet, ezer-hétezer dollár közötti jattot hagy, a számlára pedig rendszerint ráírja a varázsszót, @tipsforjesus, azaz borravaló Jézusnak. Számos amerikai államban megfordul, és a jelek szerint legalábbis, bármilyen furcsa senki nem igazán tud róla semmit. Ami azért elég érdekes, de persze nem példa nélküli. Úgy harminc éve egy belga kiskocsmában ücsörögtem vagy ötven hasonló nincstelen szerencsevadász nem is épp melankolikus társaságában, amikor megállt egy hófehér, piros bőrüléses, nyitott Chevrolet Impala, kiszállt belőle egy porcelánfehér öltönyös, cowboykalapos, westerncsizmás fazon, bejött, kért egy italt. Aztán valamit súgott a tulajnak, aki öt perc múlva mindenkinek kihozta ugyanazt, amit addig ivott, plusz asztalonként egy ipari tálca vegyes rémületet. A faarcú cowboy (persze hogy mindenki őt bámulta, amióta belépett) szó nélkül felemelte a poharát, mi hálásan vigyázzba álltunk, és megünnepeltük szépen, aztán megitta, amit kért, beült a kabrióba, és elporzott. Tisztára mint egy film. Ja, negyedóra múlva kaptunk még egy kört, mert az is ki lett fizetve. Már nem tudom, hogy ért véget az az este, arra viszont határozottan emlékszem, éreztem, valahogy nem lenne jó tudni, mit ünnepelt a szófukar westernhős...

* Ónos eső: a miniszterelnök személyesen koordinálta a védelmi munkálatokat.

Mivel jelenleg egyetlen épkézláb árvíz sem közelít, idén még egy nyomorult hóhelyzet se volt, dacára, hogy lassan a kampány élesebb szakaszába lépünk, a miniszterelnöknek abból kell főzni, ami van: momentán az ónos eső az egyetlen, aminek örvén megmutatható, ki a mi a hol. Három napon keresztül mást se láttam a tévében meg a neten, csak a pirosra-sárgára-zöldre pingált Magyarországot. Tudom, tudom: jobb félni... és lehetett volna úgy is, meg amúgy is... és ki tudja, még hányféleképpen. És persze láttam én másnap, mi dolga annak, aki a világ szekerének gyémánt kormányrúdját markolássza: hajnalok hajnalán kel (pedig éjszakák éjszakájáig igazgatja, amit épp szükséges), bemegy a Központi Nemzeti Katasztrójaelhárító Harcálláspontra, ottan találkozik Jelentemazországbanrendvan miniszterrel, továbbá még egyéb potentátokkal, és megkérdezi élő szóval, na, mi van, kérem, uraim, hol csúszik, van-e ellátási nehézsége a mindennél (mínusz foci ze a tadnomzsér zázs ervé avtísoktit) fontosabb népnek a nyugatról beszivárgott átok csúszósság miatt... Én, őszintén szólva nem lepődnék meg, ha egy este, mikor hazatérek 27 négyzetméteres de lux honomba, itt találnám őt magát: egyszerűen, néphangon köszöntene, aztán barátságosan azt mondaná, csináljam csak fesztelen, amit szoktam, mintha itt se lenne, ő csak beugrott megnézni, jól megy-e minden... és jószándékúan figyelmeztetne, ne hosszában, inkább keresztben kenjem a vajat a zsemlémre; mutatna egy jó trükköt, hogyan mossam meg a hátam középtájt; közben felverné a nagy párnámat, mert tudja, hogy szeretem, és mesélne még kicsit a zöld disznóról, míg elalszom mielőtt átmegy a II/4-be, Mantrányiékhoz, beszólni, reggel ne felejtsenek el zoknit húzni a bakancsra, ha mennek a munkanélküli központba haviregisztrálni. Mert az osztályharc nem csitul.

* Levelet kaptam a schwerini ügyészségtől.

Borítékban jött, 75 eurócentet költött rám a német állam. Az előzménye annyi, hogy június végi osztrák motoros túránk közben, olasz földön megadta magát a generátorom, támadt némi nehézség, de végül baráti élőlánccal minden megoldódott. Hazaértem, és úgy gondoltam, rendezem az ügyet: rendeltem Németországból egy új áramfejlesztőt, 190 euróért. Újnak új volt, de kissé mellényúltam a forgalmazó oldalán, nem a gyárit rendeltem meg, hanem egy utángyártottat hát jó, végül is német cucc, legendás precizitás, miegymás, csak nem lehet olyan rossz: de, bizony, az volt, nem kicsit. A tesztúton a baráti Érdig jutottam el: ott újra se kép, se hang másnap visszacsomagoltam a portékát, és retúrponty, plusz egy mail. Pár nap múlva megjött a válasz, oké, gyári hibás volt a generátor, mi legyen pénzt vissza ne kérjek, apró betűs rész, beikszeltem, bocsi. Utángyártottból, úgy éreztem, nem óhajtanék repetát, kínomban kértem hát a gyári alkatrészt, az viszont, készségesen megírták, 107 euró 41 centtel drágább, leszek kedves utalni. Na, a negyvenegy centtől kicsit elszakadt az agyamban az ékszíj, és ezzel elkezdődött a Véget Nem Érő Emelt Hangú Levelezgetés, aminek a végébe bevontam a fogyasztóvédelmet, s legvégül még a schwerin tartományi rendőrségnek is küldtem egy három soros érdeklődő mailt, nagyjából az volt benne, mit tehetnék. És most látom, kimentem a vonalból, pedig a levélről még egy szó se esett elmondhatom jövő héten a maradékot? Köszönöm a megértést, mindenkinek megvan a maga betegsége...