Hírek

2013.11.20. 19:45

Negyedmilliós értékben kaptak új felszerelést a mentők

Örömteli esemény színhelye volt szerdán a helyi mentőállomás, ugyanis nemes felajánlóknak köszönhetően újabb felszerelésekkel gazdagodhatott az eszközparkjuk.

Gallai Péter

A szerdai átadási ünnepségen Reszegi Imre állomásvezető köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, a Dunaújváros és Környéke 04 Alapítványon keresztül ezúttal negyedmillió forintos adományt vehetnek át:

– Hangsúlyozni kell, hogy a lakosság, a vállalatok felajánlásai teszik lehetővé, hogy a jelenlegi színvonalon végezhessük munkánkat. Ezúttal minden járműbe vadonatúj GPS készülék kerül, és a számítógépes hátterünk is erősödik. Előbbi a betegellátásban nyújt fontos segítséget, utóbbi pedig a továbbképzések terén. Ugyan voltak az autókban GPS-ek, de azok már elég korosak, de a legnagyobb baj, hogy egyáltalán nem lehetett őket frissíteni.

Az adományt Nagy István és felesége, Molnár Judit ajánlotta fel a mentősöknek. Természetesen előtte egyeztettek velük, mire is lenne most leginkább szükségük.

– Pakson üzemeltetünk egy benzinkutat, a cégünk székhelye Szabadegyházán van, innen is a kötődés Dunaújvároshoz, de a testvérem is itt dolgozott, ám tavaly váratlanul elhunyt... Szóval jó szívvel adjuk ezeket az ajándékokat, amennyiben módunk és lehetőségünk van rá, jövőre is támogatjuk a dunaújvárosi mentősöket – tudtuk meg Nagy Istvántól.

Molnár Judit hozzátette: jótékonykodásuk nem újkeletű, Pakson évek óta több vonalon is segítenek.Kubovics Árpád, az alapítvány kuratóriumi elnöke – aki maga is mentősként tevékenykedik –, szintén hálásan köszönte az adományt, majd elmondta, idén 1.3 millió forintot kaptak a lakosságtól, az egyszázalékos adófelajánlások révén.

– Ennek a keretnek a felhasználása jövőre történik meg, de nem csak ennyit költhetünk beruházásra, fejlesztésre. Ercsiben, az önkormányzat 160 ezer forinttal támogatja az ottani állomást, egy hónapon belül megtörténik a pénz felhasználása. Pusztaszabolcson pedig – szintén városi segítséggel – félmilliós beruházásra lesz mód, szintén az alapítványon keresztül– fogalmazott Kubovics Árpád.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!