Hírek

2016.02.10. 16:34

Örülnek az épülő könyvtárnak a nagyvenyimiek

Nagyvenyim - Az önkormányzat 330 millió forint költségvetési főösszegből gazdálkodik éves szinten. Az előrelépéshez állami forrásokat remélnek.

Horváth László

Település- és intézményi fejlesztések, utak, járdák, kapták a hangsúlyt Nagyvenyim idei költségvetés-ismertetőjén. Több beruházást is önerővel sikerült megvalósítani. A források azonban végesek. Állami segítség nélkül nagyon behatároltak a fejlődési lehetőségek. Kommunális adót az idén sem terveznek. Az előrelépéshez önkormányzat, lakosság együttes teherviselése szükséges - summázható a keddi közmeghallgatás.

Csizmadia György is kérdezett, és elmondta véleményét a keddi közmeghallgatáson

- Többen jöttek el, mint tavaly - vezette fel a költségvetési ismertetőjét Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere. Az idei gazdálkodás összeállításánál teljesen más kihívásnak kellett megfelelni, mint ahogy a korábbi években megszokhatták a döntéshozók. Számos beruházással, például a napelemes program rendszereivel olyan műszaki tartalommal gazdagodott a falu, amelynek kezeléséhez szakismeret szükséges. Tehát új kihívásoknak kell megfelelni, ami az elkövetkezendő időszak egyik prioritást követelő része.

- Visszatekintve az elmúlt év sikereire, társadalmi és önkormányzati szinten is szép eredményekről számolhatunk be - folytatta a települési vezető. - Felújítási, beruházási munkák idején jól vizsgáztak az intézmények. Az Óvoda remekül helytállt, pedig a városba utaztatták a kicsiket. A hivatali munka sem szünetelt az energetikai munkák miatt. Már látszik a fejlesztés hatékonysága. A napelemeknek köszönhetően 3500 kilogramm szén-dioxidtól szabadult meg a falu levegője az eddig eltelt időszakban.

A jövő terveiről szólva Vargéné Kaiser Katalin kihangsúlyozta az iskola esetében: a gépészeti egységek felújítása, és az üzemeltetés biztonsága kap elsőséget. Jelenleg a tanév végéig tudják a gyerekek étkeztetését megoldani az intézményhez közeli étteremben, és 200 férőhelyes ebédlőt kialakítani az iskolában. A település sajnos nem tud bölcsődét biztosítani a kisgyermekeknek, ám ha változnak a jogszabályok, akkor a Búgócsiga Családi Napközivel karöltve van remény ennek az szülői igénynek a kielégítésére is.

Nagyvenyim jelenleg a területi adottságok és az intézményi férőhelyek száma miatt a feladatellátás határán van. Igaz, a megtelt táblát még nem rakhatják ki az iskolában és az óvodában. Továbblépésre a megnyíló pályázati források adhatnak esélyt - vázolta a szűkre szabott mozgásteret Nagyvenyim polgármestere.

A lakossági reflexiókban az évek óta slágertémát, belterületi utak járdák állapotát vetették fel elsőként a felszólalók. Nem maradt el az ominózus csatornaszag emlegetése sem. Kulturális területen viszont elégedett a lakosság. Különösen az épülő könyvtárnak örülnek.

Csizmadia György a könyvtár épületének kijelölésénél furcsállta, hogy a volt takarék épületéért pénzt kértek az önkormányzattól, hiszen azt a tagi hozzájárulásokból építették fel annak idején. Az árkok esetében az átereszek eldugulását emelte ki, és mint mondta, ennek a helyzetnek a kialakulásában az ingatlantulajdonosok is hibásak. Szemere István a Csaba utca állapota, a település honlapjának információhiánya és a szemétszállítási díjban szereplő két kötelező ürítés feleslegessége miatt emelt szót. Bocskai József a tűzgyújtási szabályok betartatását kérte a testülettől. Egy másik hozzászóló megjegyezte ehhez kapcsolódva: jó döntésnek tartják a heti kétszeri égetési időpont bevezetését. Kenyeres László még segítséget ajánlott fel a sebességtúllépésre figyelmeztető berendezés megjavításához, valamint az elektronikus műszaki berendezések üzemeltetéséhez.

A polgármester válaszaiból kiderült, hogy a felvetett problémák nagy része valós. Néhányuk megoldásához önerőn kívüli források is szükségesek, mint például az utak rendbetételéhez. Más esetekben van mód a helyi problémák orvoslására.

A közmeghallgatás záró fejezetében Vargáné Kaiser Katalin köszönetet mondott az önkéntes segítőknek, kiemelve a civil szervezetek fontosságát.

- Aktív lakossági fórumon vagyunk túl. Jogos kritikákat fogalmaztak meg a felszólalók, és teljesen együttműködően, támogatóan fogadták az észrevételeimet, javaslataimat. A lehetőségeink korlátozottak, és ezt megértették a jelenlévők. A beruházásaink folytatása, a falu mindennapi életének biztosítása komoly terhet ró a döntéshozókra. Az elhangzottak alapján úgy érezhetjük, közös célokért küzdünk - összegezte tapasztalatait Vargáné Kaiser Katalin a közmeghallgatás után.

- Kulturális területen a jelenlegi kétlakiság okoz nehézséget, de az iskolai év végére új közösségi térrel, a könyvtár épületével gazdagodik a falu. Munkatársainkkal azon dolgozunk, hogy az elmúlt évekhez hasonló és nívós programokkal örvendeztessük meg az embereket - mondta kérdésünkre válaszolva Mogyorós Mária művelődési ház vezető.

- Nagy részben választ kaptam a kérdéseimre, és meggyőzött a polgármester asszony. Vannak problémák, mint a szokásos utak, járdák kérdése, de erre is lehet megoldás. Bízunk benne, jó lesz a költségvetés, jó irányba haladunk - Csizmadia György.

 

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!