Osztálytalálkozó 52 év után: egykori tanáruknál, barátjuknál jöttek össze...

Tizenkét kedves ember érkezett kedden délelőtt a városba a Somogy megyei Kutas községből (Kaposvártól nyugatra  harminc kilométernyire). Pontosabban nem csak Kutasról, mert jöttek Siófokról, Nagyatádról, Szabásról, Kaposvárról is - de mindannyian Kutasról indultak ide hozzánk.

Éppen ötvenkét esztendővel ezelőtt. Akkor végezték a kutasi Révkomáromi János Általános Iskolát: a névadó a falu első tanítója volt. Abban az iskolában pedig egy olyan ember volt az osztályfőnökük a felső tagozatban, 1957-től 1961-ig, akit aztán Dunaújvárosba helyeztek.

Csontos Istvánnak hívják azt az osztályfőnököt. Akivel olyan jól megértette magát és egymást a diákság, hogy (ismétlem,  ötvenkét esztendő múltán, igaz: a soros ötéves osztálytalálkozókon is összejöttek) elutaztak a kedvéért városunkba, egy soron kívüli, a legutóbbi után két  évvel következő, rendhagyó  osztálytalálkozóra.

Az ötvenkét éves találkozó résztvevői: (első sor, balról) Kovács Istvánné, Minorics Istvánné, Beck Jánosné, Luczó Márta, Csontos István, Bognár Aranka, Vajda Mária. (Hátsó sor, jobbról) Ruzsa Katalin, Gubicsek József, Kárpáti Teréz, Kovács István, Beck János, Pintér János (Fotó: Lázár Zsolt)

Én ezen nem csodálkozom: István engem is tanított matematikára, mértanra, fizikára - s erről elég annyit mondanom, hogy amíg ő tanította, addig értettem is...

Tehát nagyon is tudom, miért hívják, keresik még mindig az immár nagyszülőkké érett férfiak és asszonyok volt tanárukat - mai barátjukat! Már csak ezért is: hányan képesek az életben átlépni egyik minőségből a másikba?

A tizenkét kedves, somogyi ember a Városháza téren találkozott délelőtt egykori  osztályfőnökével. Innen a temetőbe mentek: Csontos Istvánné, ugyancsak volt kutasi pedagógusuk sírjához. Majd a Kőrösi iskolát (ma: az Arany iskola része) keresték fel, ahol István a nyugdíjjal  befejezte iskolaigazgatói működését. Ezután az egykori osztályfőnök Október 23-a téri szerény lakásában ittak egy aperitivet (a tanár úrnak emlékezetesen jó pálinkája van...), hogy aztán a Vigadóban ebédeljenek meg a számukra nagy meglepetéseket hozó városnézés előtt.

Hiszen legtöbbjükben még élénken élt Sztálinváros első képe, kisdiák korukból, az ötvenes évek elejéről. Ahhoz képest óriási a változás, és a somogyi látogatók mindegyikét lenyűgözte a város szellőssége, virágossága, parkjainak szépsége. Nem is beszélve a felső Duna-partról nyíló kilátásról!

Azért a jó kétszáz kilométeres látogatás legmaradandóbb élménye mégis egy régóta ismert jelenség volt.

Régi tanáruk, barátjuk  embersége, melegsége, tartása.