Ötven év elteltével is kellemes emlék

Voltak, akik egy faluban éltek, mégsem tudtak a másikról, és akadtak olyanok, akik több évtizede nem szorították meg egymás kezét. 1967-ben 28 diák nyakába kötöttek tarisznyát Baracson. Az osztálylétszám többségét lányok adták, de velük együtt nyolc fiú is koptatta az iskolapadot.

2017. május 20-án, szombaton délután az ötvenéves találkozóra 18-an jöttek el. Ahogy az ilyen rendezvényeken szokás, a folyosón, az osztálytablónál kezdődött az emlékek felelevenítése. Miután összehasonlították a régi és új arcképeket, a program az iskolapadban folytatódott.

Először a mindig szóvivőként ismert Rapp Mária köszöntötte a megjelenteket. Az egyenkénti bemutatkozásokban megtudtuk, hogy igen élménydús diákéveket töltöttek az intézmény falai között. Szerelmek, életre szóló kapcsolatok is szövődtek, mint Forgács Mária és Németh István között, akik 45 éve elválaszthatatlan társak.

Fehér Mária szinte mindenre emlékezett, közülük is legjobban a szánkóversenyre, ahol a legkönnyebb iskolatársat választotta utasnak a győzelem érdekében. Rapp Mária tíz évig tanult felnőtt fejjel, hogy bizonyítsa ma is élő édesapjának, leány létére felér a fiúk teljesítményéhez.

Sajnos osztályfőnökük nem lehetett jelen, de megtisztelte őket Meggyes László, egykori testnevelőjük. A visszaemlékező beszámolókban elhangzott, sokfelé sodorta az élet a régi iskolatársakat. Többen külföldön, egyesek az ország különböző területein, mások pedig helyben, egy munkahelyhez ragaszkodva kamatoztatták a diákévekben megszerzett tudást.

És hogy jó alapot kaptak, arra bizonyíték, nem egy közülük szép eredményeket elért sportoló, gazdasági szakember, ügyes kezű iparos, tanár vagy éppen vállalkozó lett. A diákévek és az életutak felidézését követően nem csak magukról akartak hallani az egykori tanulók, de az iskola történetére is kíváncsiak voltak. Meggyes László, egykori pedagógusuk sorolta az emlékeket.

- Minden gyerekre nem emlékszem az elmúlt negyvenhét év tanári időszakából, de a kiemelkedő sportolók, a különlegesen jók és a különlegesen rosszak azért hagytak nyomot bennem - idézte a múltat a pedagógus. - Annak idején csak a régi szárnya volt meg az épületnek. Ahol most ülünk, a középsőt 1960-ban építették hozzá. Óriásira tágult a tér, amelynek köszönhetően a testnevelésórák is zökkenőmentesebben zajlottak. 2008-ban mentem nyugdíjba, de még tanítottam volna. Mindig azt csináltam, amit szerettem, és rengeteg szép élmény fűződik az intézményhez, a diákokhoz és természetesen ehhez az osztályhoz is - mesélt magáról és az eltelt közel ötven évről az idős tanár.

Az iskolalátogatás után ízletes vacsorával tettek pontot a jubilálók erre a szép évfordulóra.