Hírek

2014.09.23. 13:05

50 milliárd forint útfelújításra

Jövő őszig több mint 500 kilométernyi főút válhat biztonságosabbá, miután döntés született a nyomvályúk, úthibák és felületi egyenetlenségek megszüntetését célzó program második ütemének elindításáról.

Gallai Péter

A tételes projektlistát a közútkezelő szakmai javaslata alapján, a közeljövőben kinevezendő útügyi biztosok bevonásával, októberben véglegesíti a szakminisztérium.

A burkolat hibái komoly baleseti veszélyforrást jelentenek a közlekedők számára. A kátyús, nyomvályús utakon az őszi, téli csapadékos, fagyos időjárás miatt sokszorosára nőhet a kockázat. A program a közlekedésbiztonsági szemponton túl hosszú távon csökkenti a közutak üzemeltetési költségeit is.

A tavaly elindított, mintegy 35 milliárd forintos összköltségű első ütem 570 kilométernyi főúti és mellékúti szakasz megújítását tette lehetővé, a munkálatokat 535 kilométeren már be is fejezték. Míg az előző körbe nagyobb számban kerülhettek be alsóbb rendű útszakaszok is, a folytatás kizárólag a forgalmasabb egy-, két-, valamint háromszámjegyű főutak megerősítését célozza majd. A program fedezetét a 2007-2013-as pénzügyi időszakban még le nem kötött vagy a beruházások során megtakarított uniós közlekedésfejlesztési források biztosítják.

A 62-es főutat biztosan nem érinti a program, hiszen ezt éppen most újítják fel teljeskörűen, a képen Gruber Ferenc a munkagépnél (Fotó: Ady Géza)

A legrosszabb állapotú szakaszokról a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságai készítenek összesítést. A fejlesztési tárca a korábbi gyakorlatnak megfelelően a következő hetekben útügyi miniszteri biztosokat jelöl ki. Az útügyi biztosok a legsürgetőbb helyi igények ismeretében rangsorolják a szakmai javaslat szerint szükséges beruházásokat. A kormány már eddig is számos tanújelét adta annak, hogy tisztában van vele: a vidéki úthálózat műszaki állapota nem romolhat tovább. Az újabb 50 milliárd forinttal még több térség elérhetősége javul, csökkennek az utazási idők, nő a szakaszok kapacitása, emelkedik a közúti és az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala. A megvalósítható útfelújítások tervezése a projektlista véglegesítése után azonnal megindul. A kivitelezés 2015 tavaszán kezdődik majd meg, és várhatóan már a jövő ősz elején mindenütt véget is ér - jelentette ki Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

A Magyar Közút tájékoztatása szerint: A 31 ezer kilométeres úthálózat fele teljes felújításra szorul, az igény nagyobb, mint a rendelkezésünkre álló forrás, ezért ütemezetten kell elvégezni ezeket. Ezért is fontos a bejelentés, ami jelentős előrelépést hozhat. Tavaly és idén csak társaságunk beruházásában közel 1300 kilométernyi, többségében mellékút újult meg. A munkákat nyílt közbeszerzési eljárás során nyerhetik el kivitelezők, akiknek 5 évig kell teljes garanciát vállalniuk.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!