Hírek

2017.09.05. 19:45

Megújult az óvodafolyosó Baracson, épül az új óvoda is

BARACS Megszépült a régi óvoda is, miközben már javában építik az új, a kor minden előírásának megfelelő intézményt is a faluban.

Pekarek János

Egy kis út a boldogság felé: ezzel a kezdő mondattal adtak hírt a baracsi Négy vándor óvoda vezetői arról, hogy augusztus 5-én kezdődött el az intézmény folyosóján az ott több évtizede használt linóleumpadló cseréje, Pendli Zoltán és rácalmási gumiabroncsgyár jóvoltából. Az óvoda abban a hónapban zárva volt, tehát a felújítást és a nagytakarítást zavartalanul végezhették el, mégpedig sok szülő közreműködésével.

Már az új óvoda falai is kinőttek a földből Fotó: Zsedrovits Enikő

A baracsi Négy vándor óvoda más közösségi akcióiról is nevezetes a községben. Ahogyan Gubits Krisztina, az intézmény pedagógiai asszisztense lapunknak elmondta, a jövő héten egy olyan, baracsi szemétszedési akciót is szerveznek, amelyben a helyi óvoda középső- és nagycsoportosai is részt vesznek.

Ez az akció része a Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett, TeSzedd! Önkéntesen a Tiszta Magyarországért! című országos szemétszedési kampánynak, amit minden nagyobb településen meghirdetnek. Ehhez természetesen az óvodásokon kívül is bárki csatlakozhat – bár nincs kétségünk afelől, hogy az igazi nevelő hatást a gyermekek munkája fejti majd ki: aki látja őket szemetet szedni, később aligha fog majd elejteni akár egyetlen használt papírzsebkendőt is a település utcáin, nehogy a gyerekek megszólják érte.

Már látszik, mekkora lesz az új ovi Baracson Fotó: Zsedrovits Enikő

A szemétszedési akció találkozási pontja az óvoda!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!