Hírek

2014.03.04. 19:45

400 milliós fejlesztések Rácalmáson

Rácalmás - Közel négyszázmillió forint a Rácalmáson hamarosan elkezdődő munkák összértéke. Az önkormányzat saját költségvetési forrásából modernizálja az óvodát, és utakat építtet.

Körmendi Erzsébet

Schrick István polgármester és az óvoda modernizálását végző cég képviselői, Zelenák Pál és Horváth József a szerződés aláírásakor (Fotó: Ónodi Zoltán)

Ünnepélyes szerződésaláírás helyszíne volt kedd délután Rácalmás polgármesteri hivatala. Egy hónappal ezelőtt, a közmeghallgatáson szó volt róla az idei tervek között, hogy az önkormányzat folytatja az óvoda felújítását, valamint újabb adagot dolgoz le az utakat illető restanciából, ám a megjelent lakók közül senki sem gondolta akkor, hogy néhány héten belül elkezdődnek a munkák, valóra válnak a tervek. Pedig így lett. A képviselőtestület a közelmúltban bírálta el a gyermekintézmény modernizálására, másrészt öt utca aszfaltozására kiírt pályázatot, és a kivitelezést elnyert cégek vezetőivel Schrick István polgármester aláírta a megbízási szerződést kedden. Március közepén kezdődhet a munka mind a két területen.

Az óvoda fejlesztésére 200 millió forintot költ idén az önkormányzat saját költségvetési forrásból.

- Teljesen megújul az épület középső szárnya, a régi kúria épülete, amely két csoportnak ad helyet. Az eddiginél sokkal nagyobb lesz a vizes blokk, az öltöző és tágasabb a zsibongó. A konyha és más kiszolgáló helyiségeket átköltöztettük onnan az új bölcsődei szárnyba. Természetesen az épületrészhez tartozó udvar is átalakul, megszépül - mondja Zsigmond László, Rácalmás főépítésze.

Schrick István hozzáteszi az előbbiekhez, hogy szeptemberre, a bölcsőde megnyitására el kell készülnie a kivitelezőnek az óvoda középső részével.

A polgármestertől tudjuk, hogy az utakra augusztus végéig összesen 166,5 millió forintot áldoznak a költségvetésből. Ahogyan tavaly, úgy most is a problémás helyekre összpontosítanak: aszfaltos utat kap csapadékvízelvezető rendszerrel együtt a Kinizsi, a Babits, a Helyes Imre és a Nap utca, és felújítják a Venyimi utat is a Vasvirág utcáig.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!