Hírek

2015.03.26. 21:09

Akciófilmekbe illő autós üldözés: elismerték az elfogásban résztvevők munkáját

Dunaújváros - A rendőri szervek és a polgárőrség közötti kiváló együttműködésről tettek tanúbizonyságot azok az egyenruhások, illetve civil segítőjük, akik akciófilmekbe illő autós üldözés után a kerekekre leadott célzott lövésekkel állítottak meg, majd fogtak el két menekülő tolvajt a múlt héten.

Gallai Péter

Mint lapunk is beszámolt róla: a Dunaújvárosból ellopott abroncsokkal menekülő tolvajokat egészen Kunszentmiklósig üldözték a rendőrök, akik menet közben, százhatvan kilométeres tempónál a zsákmányolt gumikkal és egyéb tárgyakkal dobálták őket. Végül Kunszentmiklóson, az ottani kollégák segítségével fogták el őket, miután kilőtték kerekeiket, bár a bűnözők még ekkor is el akarták ütni őket.

Mint a csütörtöki, a helyi kapitányságon megtartott ünnepélyes állománygyűlésen méltatásukban kiemelték: a rendőrök és a velük lévő polgárőr az akció során nyújtott tevékenysége példaértékű volt, a helyzetet felismerve, a körülményeket és a lehetőségeket jól mérlegelve jogszerűen, és szakszerűen intézkedtek. Olyan hivatástudatról tettek tanúbizonyságot, ami elismerést érdemel.

Dr. Varga Péter (balra) megyei rendőrfőkapitány, Korik Balázs polgárőr, Forgó Balázs zászlós (Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság), Kőkuti Krisztián zászlós , Bak Róbert főtörzszászlós, Pusztay Márk főtörzsőrmester és Nagy Zoltán dunaújvárosi rendőrkapitány
Fotó: Ady Géza

Dr. Varga Péter Fejér megyei rendőrfőkapitány köszöntőjében kiemelte, az a tapasztalat, hogy a bűnelkövetők egyre agresszívebbek, ezért egyre jobban rákényszerítik a rendőrséget is a drasztikusabb lépésekre.

- Ebben az esetben, amikor a tettesek átlépték a megyehatárt, bebizonyosodott, hogy mennyire fontos az együttműködés a rendőri szervek között. Megmutatkozott az is, hogy Fejér és Bács-Kiskun megyében a tevékenységirányítási központ jól funkcionált, az ügyeletes tökéletesen tudta azt, hogy mit kell tennie. Külön öröm, hogy egy polgárőr is résztvett az elfogásban, ez is jelzi, hogy a megyében kiváló a közös munka stratégiai partnerünkkel. Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy teljes hivatástudattal, elkötelezettséggel végezték munkájukat - tette hozzá.

Majd Nagy Zoltán dunaújvárosi rendőrkapitánnyal átadta az elismerést  és a tárgyjutalmat a helyi kapitányságon dolgozó Bak Róbert főtörzszászlósnak és Kőkuti Krisztián zászlósnak, a megyei tevékenységirányítási központ ügyeletesének, Pusztay Márk főtörzsőrmesternek, a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság zászlósának, Forgó Balázsnak, valamint Korik Balázsnak, a Pannon polgárőrség tagjának.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!