Negyvennégy év a Magyar László Gimnázium ódon falai között

2017. február 17., 16:30 szerző: L. Mészáros Irma
komment
Dunaföldvár - Az 2016. év végén hivatalosan nyugdíjba vonult Bognár Zoltán, a dunaföldvári Magyar László Gimnázium történelem-földrajz szakos tanára, aki 1968-72 között diákként, 1977 és 2016 között pedagógusként napjait az egykor ferences kolostornak épült iskolában töltötte.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

2017 januártól pedig - immár nyugdíjasként - helyettesítést vállalt beteg kollégája helyett. Példaértékű ez a hűség a választott pályához és a településhez. Hivatásáról, életéről beszélgettünk Bognár Zoltánnal.

- Miért lett pedagógus? Mi vonzotta e pályára?

- Az ismeretszerzés és az ismeretátadás vágya. A tudás átadása fantasztikus: elmondod, átadod, de neked is megmarad. Gyermekkoromtól rengeteget olvastam. Szüleim hagytak, tanáraim biztattak. Faltam a könyveket. A televízió adásaiból is - mint a szivacs - szívtam az ismereteket. Minden érdekelt: a földrajz, a természettudományok, a hajó- és repüléstörténet. Már az általános iskolában is nagyhatású, jó tanáraim voltak: Ágostonné Márta néni, Ringbauer József, majd sokat kaptam a remek gimnáziumi pedagógusoktól is (Dull Béláné, Szalai Károly, Endrédi Lajos, Oszoli István). Több tantárgyat szerettem, ezért egészen a negyedik osztály félévéig nem tudtam választani. A könyvtáros, az újságírói és a földrajzos pálya is vonzott. De mivel térkép- és adatmániás voltam, a Kossuth Lajos Tudományegyetemre jelentkeztem, ahol az országban egyedüliként indult történelem-földrajz szak. Mindössze 16 diákot vettek föl. Aztán eufóriás öt évet töltöttem Debrecenben. Nagyszerű tanárok szigorú követelményeit teljesítve, remek csoporttársakkal, akikkel ma is megvan a kapcsolat. A sokszínű KISZ-programok, az újságírás, a táborok, a kollégiumi együttlét, majd a tanyai iskolákat patronáló mozgalom még jobban összekovácsolt minket. Mély elhivatottsággal szerveztem vezetőként is ez utóbbi tevékenységet, amellyel százhúsz egyetemista huszonhárom Debrecen környéki tanyai iskola gyerekeinek nyújtott tudást és élményt. Igazi nagy csapat voltunk. A jutalmul kapott NDK-beli vagy a finnországi tábor aztán már világlátást is hozott. Debrecenben el kellett dönteni: tudós pálya vagy a tanítás. Természetföldrajzból írtam a diplomamunkát, de a tudós pálya nem vonzott, inkább tanítani akartam. Tudást átadni fantasztikus élmény, ennél magasztosabb csak a gyógyítás vagy a kenyérsütés lehet.

Bognár Zoltán a térképen Dunaföldvár elhelyezkedését mutatja, amely számára Közép-Magyarország legszebb települése Fotó: L. Mészáros Irma

- Milyen értékeket kapott útravalóul a szülői házból?

- A szolgálat fontosságát, a munka tiszteletét. Elsőgenerációs értelmiségi vagyok a családban. Apai ágon iparosok voltak a felmenőim, anyám nagy családja paraszti hátterű. Igazi ezermester édesapámtól, akinek ugyan pilóta álmai voltak, de patkoló- és kocsikovácsmester, majd a Dunai Vasmű lakatosa lett, a kreativitást tanultam, s azt, hogy lehetetlen nincs. Édesanyámban, aki varrónő volt, majd egy varrodai részleg vezetőjeként dolgozott, a kitartó szorgalmat, az elnyűhetetlenséget tekintettem példaértékűnek. Szüleim terelgettek, de a nézeteimbe nem avatkoztak bele, meghagyták az önálló gondolkodás és döntés lehetőségét. A nyitottság, a természet és az ország, a világ megismerésének vágya is a velük megtett vasárnapi kirándulások során lett a sajátom. Az autó a hatvanas évektől Magyarország természeti és épített kincseinek felfedezését szolgálta elsősorban.

- Egész életét - a debreceni évek kivételével - Dunaföldváron élte le. Honnan ez a hűség?

- Szeretem Dunaföldvárt, amely Közép-Magyarország egyik legszebb települése. Tájak találkoznak itt, a Duna, a híd, a Csonka-torony, a Kálvária-hegy mind-mind varázslatossá teszi. Mindenkim itt élt, itt él. Ösztöndíjasként bárhová helyezhettek volna Tolnában. A sors keze azonban segített. Éppen megüresedett Szalai Károly tanár úr helye, aki Székesfehérvárra került a főiskolára. Bár elég nehéz időszakban, a megszűnés veszélyével küzdő iskolába kerültem. Egykori tanáraim meg is kérdezték: Jössz a süllyedő hajóra? De számomra álom volt. S mindjárt a mélyvízbe. Azonnal végzős osztályokat, osztályfőnökséget, szakfelügyelői látogatást kaptam.

- A pedagóguspályán nincsenek különleges karrier-lépcsőfokok. Mit tart sikernek a pályáján?

- Kilenc osztályt vittem ki osztályfőnökként. A levelező tagozatot tíz éven keresztül vezettem, de iskolaigazgató nem akartam lenni, nem szerettem a konfliktusokat. Szerényebb, visszahúzódóbb voltam mindig. Mi a siker? A palántát elültetni, s látni fejlődését jó érzés, vagy ahogy utánpótlás-nevelő edzőre is szükség van, hogy valaki világbajnok legyen. Életem szerencséje, hogy mindenütt találkoztam jó pedagógusokkal. Én is az akartam lenni. Egy jól sikerült óra után csettintettem magamnak, a rosszul sikerültet töprengés, önvizsgálat követte. A tartalmas dolgozatok vagy a szép érettségi eredmények is sikerélményt jelentettek. Sok kiváló tanítványt hozott elém a sors. Történelem vagy földrajz szakos tanárok, közgazdászok lettek, vagy más pályára kerültek, de a világra nyitott, a földi értékeket becsülő emberként élik életüket. Siker volt a legjobbakkal elért sok versenyeredmény is. Több diákom jutott el egy-egy tantárgyi regionális vagy országos szakmai megmérettetés dobogós helyére. Igaz, hogy megosztó egyéniség voltam, akadtak, akik nem kedvelték számonkéréseimet vagy a precizitásomat. Elvártam, hogy rám szegeződjenek a tekintetek. Negyven éven keresztül tanítás közben álltam a teremben, a karmesterséget nem adtam ki. Idővel rájöttem, hogy fontosak a gesztusok, a humor, az önirónia. Igyekeztem a tantárggyal kapcsolatos nyelvi szellemességgel ébren tartani a diákjaimat. Lényegesnek tartottam a tantárgyi koncentrációt, az adott anyaghoz kapcsolódó tudományos, zenei, irodalmi ismeretek kapcsolását. De az aktualitásokat is. Ez erény, de átok is, hiszen sok mindenről szóltam az órákon, így az anyaggal nehezebben haladtam. A versenyzőim meg éppen ezzel kerültek előnybe társaikkal szemben. A Kárpát-medencei Kőrösi Csoma Sándor földrajzversenyen éppen ilyen szemléletet, tudást kértek. Így lett koronám legszebb dísze a Farkas Beával elért kétszeri első helyezés. (Lapunk is írt erről a sikerről.)

- Mindehhez a pedagógusi elhivatottsághoz elfogadó családi háttér kell.

- Feleségemet is a Magyar László Gimnázium adta. Andrea tanítványom volt, s ma főigazgatóként lelkesen, igényesen és nagy kitartással irányítja az összevont oktatási intézmény pedagógiai munkáját. A sikeres nő mögött is mindig ott van a férfi - mondhatnám megfordítva a mondást. Ráadásul a lányomat is sikerült megfertőznöm a földrajz szépségeivel, hiszen geográfus lett. Hogy állást is talált, nagy kő esett le a szívemről. A szakmai ambícióit igyekszem segíteni.

- Mihez kezd nyugdíjasként? Mik a tervei? Hogy éli meg az új életszakaszt?

- Nem fogok unatkozni. Az újság, a könyv, a televízió továbbra is lehetőséget ad az ismeretszerzésre. De most leginkább az apai ezermesterségből tanult tevékenységeket gyakorlom. Használom az édesapámtól örökölt szerszámokat, lakatos, villany-, vízszerelési munkákat végzek amatőr szinten a szülői és a saját házunkban. Élvezem a kétkezi munkát akár karbantartásról, akár a gyümölcsfák metszéséről van szó. A pedagóguspályán soká jön az eredmény, itt gyorsabban látható. Informatikai ismereteimet is bővíteni szeretném. Nem lehetetlen, hogy idővel majd visszatérek a helytörténethez. Korábban a Dunaföldvár történetéről szóló monográfia egyik fejezetét én írtam. Akkor kemény vállalás volt, de ma büszke vagyok rá. A gimnázium történetéről szóló könyvben is társszerző voltam. Jelenleg azonban idős édesanyám ápolása a legfontosabb feladat. Magát a nyugdíjba menetelt pozitívan éltem meg. Eljött az idő. Boldog vagyok: az én generációmnak még megadatott, hogy mi adhattuk át a tudást, nem a nyomógombok és a kisebb-nagyobb elektromágneses képernyő. Az már nem az én világom, az elől lejöhettem a színpadról. De most, hogy ismét visszatértem pár órában tanítani, úgy érzem, mintha el sem mentem volna innen. A Magyar László Gimnázium számomra nem csupán egy hely, de az életem meghatározó helyszíne.

L. Mészáros Irma

2017. február 17., 16:30 szerző: L. Mészáros Irma

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...