Hírek

2014.12.09. 19:01

Péntektől Adventi Forgatag a Városháza téren

Dunaújváros - December 12-től december 23-ig színes programokkal és lélekhangoló műsorokkal várja a kilátogatókat az idei évi Adventi Forgatag!

Körmendi Erzsébet

A szeptemberben átadott új főtéren rendezi meg Dunaújváros az Adventi Forgatagot. Az élménydús téli programokat az önkormányzat a Tourinform Dunaújvárosi Kistérségi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen szervezi meg idén is azért, hogy a helybélieknek, vendégeknek emlékezetessé tegye az adventi időszakot.

A helyszín változott a múlt évhez képest: ne a Dózsa Mozi előtt keressék a faházakat, a színpadot, vagyis a karácsonyi vásárt, hanem a városháza előtt. Ezzel a nagyrendezvénnyel még inkább birtokba vehetik majd a lakók a szépen felújított főterünket. A szervezők bíznak benne, hogy a szökőkútnál lévő hatalmas fenyőfát is szépen fel tudják díszíteni az ünnepek előttre.

Fotó: Ady Géza

December 12-én pénteken 16 órakor a polgármesteri köszöntővel kezdődik a Forgatag. Az első napon rögtön két népszerű énekest köszönthetnek az érdeklődők a téren, hiszen Tóth Vera, Vastag Tamás is vendég lesz. De a tizenkét napos Forgatagban ott lesz Zoltán Erika,Vásáry André, Nagy Feró, Radics Gigi és zenekara, valamint Kelemen Angelika és barátai is, velük zárul a programsorozat 23-án. A Forgatag végén nem bontják el a színpadot, mert egy héttel később újabb rendezvényen kell szolgálatot tennie az óévbúcsúztató szilveszteri utcabál este 9-kor nyit, hajnali három óráig tart, és az előzetes információk szerint a következők lesznek a fellépők: Beatkohó, a Kozmix, a Groovehouse és az UFO.

A most pénteken debütáló Adventi Forgatagban azonban nemcsak a színpadra érdemes majd figyelni, hanem a környékére is, mert látványosságban, vásárfiában, finom ételekben, forró italokban sem lesz hiány. A szervezők gondoltak a gyerekekre is: ingyenes játszóházat terveznek, ahol a nebulók alkothatnak. Az elképzelések között meseolvasás, diavetítés, kisvonat is szerepel.

Végül vessünk egy pillantást a nyitónap pontos programjára. Cserna Gábor polgármester 16 órakor köszönti a közös, városi adventen résztvevőket. Utána a Pannon Oktatási Központ Énekkara, majd közvetlenül utána a Dunaújvárosi Vegyeskar kápráztatja el dalaival a közönséget. Mint már említettük, Tóth Vera koncertje este fél hatkor kezdődik, Vastag Tamásé pedig másfél órával később. Közötte a World Dance Hungary Tánccsoport műsorában gyönyörködhet a közönség. A tánccsoport visszatérő vendég lesz szombaton is, amikor a nagyvenyimi táncosok és dalkörörösk, az Aranyudvar Zenekar, továbbá a Tom White együttes műsora teszi teljessé a kínálatot.

A közgyűlés jóváhagyásával egy székesfehérvári közhasznú alapítvány bekerített korcsolyapályát alakíthat ki a városházánál, amit jövő márciusig látogathatnak majd a korizni vágyók. A december elsejei kezdést tizenkettedikére, a Forgatag kezdetére módosították, ám minden jel szerint (mivel a pálya építése még nem kezdődött el), újabb határidőmódosítás indokolt. Információnk szerint azért, mert az időjárás nem kedvez a fagyos sportoknak.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!