Piros nyakkendőben a misén - Egy féltve őrzött kordokumentum nyomában

Több, korábbi sikertelen próbálkozása után abban reménykedett, hogy nálunk kedvező fogadtatásra talál. Városunkban ugyanis nincs gyűjtőhelye a szocializmus tárgyi emlékeinek.

Beszélgetésünk elején Berényi Erzsébet régen aktualitásukat vesztett igazolványokat vesz elő: a Magyar Vöröskereszt, az MHSZ, a Magyar Természetbarát Szövetség, az Építőipari Tudományos Egyesület, a Dunaújvárosi Építők S.K., tagságát tanúsító okmányokat, s nem utolsó sorban, brigádigazolványát, végül pedig a legbecsesebbet, többek sok év munkájának gyümölcsét, a virághímzéses, vörös napszövet borítójú brigádnaplót, a Braun Éva Brigád naplóját. S mivel ez utóbbit nekem is ajándékozza, elmondhatom, naplógyűjtő lettem, legutóbb például Nagy Zsiga bácsi örvendeztetett meg egy míves darabbal, amelyet a Jedlik Ányos Szocialista Brigád vezetőjeként 1959-től 1989-ig fegyelmezetten jobbra dőlő betűivel maga írt, a borítón a Magyar Népköztársaság címerével és matyó-hímzéses virágmotívumokkal.

Berényi Erzsébet, a Kereskedőház végelszámolójaként, az ottani tervtárban talált rá a Braun Éva Brigád naplójára

De kanyarodjunk vissza a valamikor szebb napokat megélt kordokumentumunkhoz, amely a kommunista mozgalom 1945. január 26-án mártírhalált halt harcosa, Braun Éva nevét viseli. A Kohászati Gyárrészleg üzeme jóléti csoportjának dolgozóiból 1978. március 1-én, Oláh Gézáné vezetésével alakult brigád tagjai gazdasági és kulturális vállalásai sok mindent elárulnak a szocializmusról. Saját szemszögéből mesél ezekről az évtizedekről, érintettségéről Berényi Erzsébet, a Dutrade Zrt. nyugdíjas gazdasági igazgatója.

- Sok minden ma sincs másként, mint annak idején volt - ad hangot meggyőződésének az igazgató asszony. - Az emberek felfelé néznek, irányítást várnak, és azt gondolják, hogy a mutatott irány a jó. A szocializmusban sem volt minden rossz! A nagyapámat - bár az ő apja még kanász volt - , kulákká nyilvánították, s ez meghatározta családunk jövőjét. Mivel az egész nagycsalád megélhetése kérdésessé vált, az édes-apám kényszerűségből vasúti segédmunkásként tartotta el a gyerekeit és szüleit. Gyermekkoromban az ötvenes évek eseményeiről egy szó nem eshetett, sem a hadifogságról, sem az ötvenes évek tsz szervezéséről, sem ötvenhatról. Azt mondták nekünk, otthon a szülőkre, iskolában a tanárokra figyelj, ami elmúlt, nem rád tartozik. Aki a faluban maradt, annak az ottani normáknak kellett megfelelnie. Tisztelve a hagyományokat, továbbra is jártunk templomba. Paraszt volt a nagyapám, munkás volt az apám, így hát simán tovább tanulhattam. Ez is a rendszer ellentmondása. A munkás aki igyekezett megszüntetni az értelmiségi réteget arra törekszik, hogy a gyereke tanuljon, és kerüljön ki a kétkezi munka alól. De a szomszéd családnál, ahol az apa jegyző volt, hátrányba kerültek, s még a hatvanas évek elején sem tanulhattak a gyerekek. Nehezen éltem meg, amikor kiléptem e szűk közösségből, s bekerültem a dunaújvárosi gimnáziumba, abba a városba, aminek lakóitól évtizedekig óvtak. Bejáró tanulóként nem igazán tudtam beilleszkedni. Nehezen éltem meg, hogy én, az iskolaelső, egy válogatott, orosz tagozatos osztályban, nem emelkedtem ki. A szülői szigor miatt a közösség életében, a délutáni, esti rendezvényeken már nem vehettem részt. Később, itteni főiskolásként, már valamivel nagyobb lett a mozgásterem. Mivel a főiskolára az ország minden pontjáról érkeztek a hallgatók, ott már jobban éreztem magam. KISZ- és pártmunkában itt sem vettem részt, de igen szervezett kulturális élet folyt. Fémszerkezetgyártóként, a vasmű ösztöndíjasaként végeztem el a főiskolát. 1971-ben kerültem a Dunai Vasműbe, ahol a különböző szakmai képzésekhez, később is támogatást kaptam. Ahányszor munkahelyet, sőt szakmát váltottam, az új munkakörhöz tovább képeztem magam. Sokszor jut eszembe, hogyan alakult volna a sorsom e társadalmi változások nélkül?

- Mikor lett brigádtag?

- Első munkahelyemen, a Tervező Irodán találkoztam a brigád- és a pártmozgalommal. Később a lakáscsere érdekében 1978-ban elmentem fizikai állományba bevizsgáló lakatosnak. A Hengermű TMK Irodán találkoztam először aktív brigádélettel, ahol rövid idő múlva én lettem a brigádvezető, én írtam a brigádnaplót. A Vasmű klubban tartottuk a brigádgyűléseket, minden hónap első szerdáján, közvetlenül munkaidő után. A brigádmozgalom önkéntes alapon szerveződött, nem érzékeltünk kontroll alatt tartást, vagy kedvünk ellenére való kötelezettséget! A többség ennek a rendszernek részese akart lenni. Jó közösségek alakultak, és a szabadidős programok a családokat is összehozták. Az ember mindig is tartozni akart valahova, s ezek a brigádok ennek a szükségletnek adták meg a kereteit. Amint egyre bővültek a lehetőségek, az emberek anyagi helyzete is javult, egyre lazultak a kötöttségek. Nagyapám mondta mindig: lehet, hogy ő nagygazda volt, de hogy most, föld nélkül, folyamatosan egyre jobban él, az biztos!

- Jó szívvel gondol szülőfalujára, Perkátára, és a szülői ház oltalmára. Milyen útravalót hozott magával?

- A falusi élet nagyon is szervezett, kontrollált volt. A társadalom működésének általános emberi elveit követték, tanulták meg a gyerekek a szülőktől: a tiszteletet, a becsületet, a szavahihetőséget, a megbízhatóságot. Amikor gyerekek voltunk, a templomi miséről piros nyakkendőben mentünk a vasárnapi rajgyűlésre. Amikor el akartam tenni, hogy majd a mise után felkötöm, édesanyám, aki igen vallásosnak tartotta magát, rám szólt, hogy kössem csak föl, mert a táskában összegyűrődik. Első a kötelesség!

- Van kinek átadnia a történeteit?

- Az unokáim mindig azt kérik, hogy Mami mesélj, hogy volt, amikor gyerek voltál, amikor fiatal voltál, amikor Apa megszületett? Nem kell sokat könyörögniük, van bőven miről mesélni! Egy eltűnő világról, lassan mesébe illő eseményekről...

A brigád és alapítói

A szocialista brigád a vállalati szervezet alapegységére, a munkacsoportra épülő önkéntes társulás. Célját híven tükrözi jelszava: Szocialista módon dolgozni, tanulni, élni!

A szocialista brigádmozgalom nem csak termelési mozgalom, hanem a szocialista magatartás formálója is. Arra irányuló törekvés, hogy minél többen akarjanak, tudjanak önmagukkal szemben egyre nagyobb igényeket támasztani, tudjanak és akarjanak önmagukért, családjukért a szocializmus felépítéséért dolgozni és küzdeni. részlet a Braun Éva Brigád naplójából.

A brigád alapító-tagjai voltak: Oláh Gézáné, Németh Jánosné, Oláh Zoltánné, Tivadar Berta, Veres Andrásné, Czövek Gergelyné, Varga Pálné, Staudinger Imréné, Tálai Istvánné, Takó Ferencné, Rendes Tiborné, Tulner Henrichné, Varga Péterné, Légrádi Ferencné, Szabó Andrásné, Merl Antal, Farkas Zoltánné, Verasztó Józsefné, Szabó Mihályné, Németh Györgyné.