Hírek

2017.07.25. 17:50

Ponthúzás után számolgatás - A statisztikák is azt bizonyítják vidéken jóval olcsóbb hallgatónak lenni

DUNAÚJVÁROS Ma este eldől, hogy a felsőoktatásba pályázók közül ki, hol folytathatja. Aki most nem kerül be sehová, annak sem kell pánikba esnie.

Szabó Szabolcs

Az Oktatási Hivatal ma hozza nyilvánosságra a felvételi ponthatárokat, azaz kiderül: a jelentkező bekerült-e valamelyik általa megjelölt intézménybe, és ha igen, akkor hová. Az egyetemek és főiskolák is nagyon várják már a pontos eredményeket.

Palkovics László államtitkár még a felvételi adatok véglegesítése után tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az idei rendes felvételi eljárás keretében a csaknem 106 ezer jelentkező közül a legtöbben, mintegy 71 ezer diák alapképzésre adott be kérelmet, mesterképzésekre csaknem 12 ezer jelentkező volt. Állami ösztöndíjas képzésre közel 92 ezren jelentkeztek.

A statisztikákból az is kiolvasható volt, hogy idén a legnépszerűbb képzési terület alapképzésben és osztatlan mesterképzésben egyaránt a gazdaságtudományi területek voltak. A népszerűségi lista második helyét a pedagógusképzés szerezte meg, a műszaki képzések, az orvos- és egészségtudomány, illetve az informatika előtt. Az alapképzések terén szintén a gazdálkodás és menedzsment hozta el az első helyet, amelyet a mérnökinformatikus, az óvodapedagógus, az ápolás és betegápolás valamint a gépészmérnök szak követett.

Ma tehát 106 ezer bizakodó felvételiző figyeli majd a ponthúzást. A felsőoktatási intézmények számára is fontos nap a mai, kiderül, hány új hallgatót iskolázhatnak majd be szeptemberben. Bár továbbra is a fővárosi felsőoktatási intézmények a legnépszerűbbek a leendő hallgatók körében, több statisztika is bizonyítja, jóval olcsóbb ma Magyarországon egy vidéki városban diplomát szerezni, mint Budapesten.

Ezt bizonyítja az albérletárak összevetése is.

Az Otthontérkép felmérése szerint a lakásbérleti díjak emelkedése a vidéki régiókat sem kerüli el. Az egyetemi városok esetén ugyanis átlagban csaknem 6 százalékkal emelkedtek az árak, tény azonban, hogy ez a szám jelentős területi különbségeket takar. Amíg például Győrben és Debrecenben érdemi változás nem történt, addig Veszprémben 21 százalékos, Egerben pedig 17 százalékos emelkedés tapasztalható. Egyetlen egyetemi városban, Miskolcon csökkentek az árak, 2 százalékkal - derül ki az Otthontérkép legfrissebb elemzéséből.

Hosszú távú befektetésnek számít egy diploma megszerzése
Fotó: Ady Géza

Habár az egyetemi élet Budapesten összpontosul, mégis a felsőoktatásban tanulók fele vidéki intézményben tanul. Ennek következményeképp a kiadó lakások iránti verseny a legtöbb egyetemi városban is kiélezett, habár a különbségek igencsak jelentősek.
Néhány szó a konkrét árakról: a legdrágább vidéki város e tekintetben Győr, ahol 103 ezer forintos havidíj ellenében bérelhet egy fiatal lakást. Ezt követi Veszprém, Debrecen és Szeged, ahol nagyjából havi 100 ezer forintot kérnek a bérbeadók, természetesen a teljes lakhatási költséghez hozzá kell még számolni a rezsit is. A skála másik végén Nyíregyháza és Miskolc helyezkedik el, ahol már 70 ezer forint környékén ki lehet bérelni egy egyetemi hajlékot.

Az utóbbi másfél-két évben feljebb kúsztak az albérletárak Dunaújvárosban is, ahol a hallgatók is jelentős piacot jelentenek a lakásbérletet kínáloknak. A tapasztalatok szerint augusztusban helyben is felpörög majd a helyi lakásbérleti piac is, hiszen a szeptemberben érkező hallgatók elkezdenek válogatni a kiadó lakások között.

A SZÁMVEVŐSZÉKI VIZSGÁLAT A DUE-N

Az Állami Számvevőszék folytatja a felsőoktatási intézmények utóellenőrzését, amelynek keretében befejezte a Dunaújvárosi Egyetem értékelését.

A lapunknak eljuttatott számvevőszéki közlemény szerint az ÁSZ 2015 márciusában hozta nyilvánosságra a Dunaújvárosi Főiskola 2009-2013 közötti gazdálkodásának és működésének szabályszerűsége ellenőrzéséről készült jelentését. A most lezárult utóellenőrzés célja ezzel összhangban annak értékelése volt, hogy a számvevőszéki jelentés alapján készített intézkedési tervben meghatározott feladatokat az ellenőrzött szervezetek végrehajtották-e.

Az utóellenőrzés megállapította, hogy a Dunaújvárosi Egyetem végrehajtotta a belső kontrollrendszer szabályszerű kialakítása és működtetése, valamint a szabályszerű pénzügyi és vagyongazdálkodás érdekében vállalt feladatokat. A gazdálkodás szempontjából meghatározó és egyéb belső szabályzatok elkészítéséről és aktualizálásáról szintén gondoskodtak. Az egyetem kialakította a kockázatkezelési rendszert, és ennek keretében felmérték és elemezték a kockázatokat. A kifizetésekhez kapcsolódó folyamatba épített kontrollokat - az ellenőrzött mintatételek alapján - működtették. A belső ellenőrzési vezetőt kinevezték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!