Hírek

2017.08.23. 15:42

Őrizetben a fosztogatók - legalább 30 lakásba törtek be Dunaújvárosban

A megalapozott gyanú szerint egy társaság tagjai több mint 30 lakásbetörést követettek el Dunaújvárosban és környékén.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság több rendbeli lopás, illetve orgazdaság bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.

A nyomozás adatai szerint az elkövetők a 2015. november és a 2017. január közötti időszakban Dunaújvárosban és térségében több mint 30 ingatlanba törtek be, ahonnan többek között készpénzt, ékszereket, festményeket, szerszámgépeket, műszaki - és háztartási cikkeket tulajdonítottak el, több mint hét és fél millió forint értékben.

A bűncselekmény-sorozat elkövetésében résztvevő társaság 12 tagját a dunaújvárosi rendőrök - összehangolt nyomozás eredményeként – 2017. augusztus 21-én és 2017. augusztus 22-én fogták el.

Az elkövetők közül egy 29 éves perkátai és egy 50 éves kulcsi férfi esetében a gyanúsítotti kihallgatásukat követően - őrizetbe vételük mellett – a rendőrök előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes bíróság mindkét személy vonatkozásában 2017. augusztus 23-án elrendelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!