Hírek

2016.08.08. 16:10

Remek halászlék készültek: Nem volt könnyű dolga a zsűrinek - tizenhárom csapat nevezett

Kisapostag - Kiváló ételek, remek hangulat jellemezte Kisapostag idei halászléfőző versenyét, amelyet a Duna-parton rendeztek szombaton délelőtt.

Körmendi Erzsébet

A versenyről már tudósítottunk, ám érdemes visszatérni néhány gondolat, valamint az eredmény erejéig a hangulatos összejövetelre. Bene Sándor mesterszakács, a Szabadtűzi Lovagrend fővárosi főkapitánya elmondta: tizenhárman neveztek be az általa családiasnak tartott versenyre. Ugyanúgy, mint a hasonló rendezvényeken tiszai (vagyis passzírozott és a halszeleteket utána belefőzött) és dunai (egy bográcsban készült) halászlevek rotyogtak a bográcsokban a kisapostagi próbatételen is. A mesterszakács a kellő mennyiségű és jó minőségű alapanyagban a paprikában, a hagymában látja a jó halászlé titkát, vagyis az sem mindegy, hogy melyik tóból, folyóból származik a hal.

Munka közben a zsűri két tagja, Márkli János, Kisapostag alpolgármestere és Bene Sándor mesterszakács

Nagy Attila, Kisapostag polgármestere nagyon örült annak, hogy az ország távoli pontjairól, jeles versenyhelyszínekről, mint Mohács és Baja is érkeztek versenyzők, vendég csapatok, hiszen ők viszik Kisapostag jó hírnevét. Három éve döntöttek úgy, hogy a sportpálya helyett a Duna-partot választják a halászléfőző verseny helyszínéül, mert dunai emberek lévén a part közelében jobban érzik magukat. Valamint így snecifogó versennyel is kiegészítették a nap programját, amelyhez mostanra kulturális paletta, Magyarok Vására is társult, hogy mindenki találjon magának tetsző elfoglaltságot. A település polgármesteréről egyébként tudva lévő, hogy kiváló szakács: a kalocsai Paprika Fesztiválon Ezüst Bogrács Díjat nyert filézett halászléjával.

A Nagy-Török csapat másodszor nyerte el a vándorkupát Kisapostagon. A páros szakácsa Nagy Péter volt

A halászléfőző verseny harmadik helyezettje, a Mohácsról érkezett Sümegi János lett. Második helyen végzett a tizennégy éves Horváth Bálint, aki fiatal kora ellenére országos vetélkedéseken is remekel. A főzőversenyt a Nagy-Török csapat nyerte, amelynek szakácsa Nagy Péter volt - a csapat másodszor hódította el a vándorkupát Kisapostagon.

Nagy Attila, Kisapostag polgármestere a halat irdalja, készíti elő a halászléhez Fotó: Zsedrovits Enikő

A snecifogó verseny abszolút győztese Kiss-Szabó Zétény. Második helyezett Molnár Rebeka, harmadik pedig Nagy Benedek. A legfiatalabb versenyzőként Márkli Zsófiát köszönthették, a legeredményesebb hölgy versenyzőnek járó elismerést pedig Nagy Enikő érdemelte ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!