Hírek

2017.08.14. 17:20

Városnap lesz Rácalmáson: Színvonalas program és díjátadás

Schrick István, Rácalmás polgármestere jó szívvel invitál minden helybélit és vendéget a városnapjukra, amely augusztus 20-án, vasárnap lesz a Jankovich-kúriában.

Körmendi Erzsébet

Jeles eseményre készülnek a rácalmásiak: augusztus huszadikán ünneplik a település várossá nyilvánításának évfordulóját is.- Rácalmás számára több szempontból is jeles ünnep augusztus huszadika. Ünnepeljük államalapításunkat, az új kenyeret, ám helyi vonatkozásban is nagyon fontos számunkra: lakóhelyünket nyolc évvel ezelőtt ezen a napon nyilvánították várossá. Rácalmás Város Önkormányzata ezért tartja fontosnak, hogy méltó módon tegye emlékezetessé állami és települési ünnepünket minden évben, így idén is. A programok mellett nagyon hangsúlyos az is, hogy elismerésekkel köszönjük meg azok tevékenységét, akik tettek és tesznek azért, hogy igazi város legyen Rácalmás - mondta el elöljáróban Schrick István polgármester.

A Rácalmási Városnap hivatalos ünnepi programja 17.30 órakor lesz a Jankovich-kúria színpadán, ahol az államalapítással, az új kenyérrel és a várossá nyilvánítással, a település fejlődésével kapcsolatban hangoznak el gondolatok, ünnepi köszöntők. A díszpolgári cím és a Rácalmásért díj adományozása, valamint a kenyérszentelés és -szegés is része lesz az ünnepségnek.

Schrick István polgármester (j) szegte meg az új kenyeret a tavalyi városnapon is, Kukucska Gyula alpolgármester segítségével Fotó: ZsE

Kiváló kulturális, kísérő és gyermekprogramok vezetik fel az ünnepi pillanatokat. Délelőtt magyaros ételek főzővérsenyére jelentkezhetnek azok, akik kedvet éreznek szakácsművészetük bizonyítására. 13 órától Süsü és barátai, avagy az életre kelt mesehősök kiállítását, a helyi festők tárlatát tekinthetik meg. A Vajk íjászainak bemutatója és szabad íjászkodás vár mindenkit déltől. 17 órától brazil dob- és szambashow jelenthet különleges elfoglaltságot, de a városnéző kisvonat - ami ugyanúgy ingyenes, mint a városnap minden programja - vagy a kézműves-játszóház is érdekes lehet.

A színpadi események 13.15 órakor kezdődnek fúvószenével, majd a Rozmaring Szerb Táncegyüttes után a helyiek következnek: 14.45-től a Napsugár Asszonykórus énekel, 15.20-tól a Barina Táncegyüttes mutatja be repertoárját, mintegy felvezetve a már kihangsúlyozott 17.30 órai ünnepélyes pillanatokat.

A végkifejlet is ígéretes, ugyanis: 18 órától Caramel szórakoztatja a közönséget, a tombolasorsolás után pedig 20.30 órától pedig Fenyő Miklós gondoskodik a város bulihangulatáról, és hagyományokhoz hűen tűzijáték zárja majd a rendezvényt este 22 órától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!