Seuso-kincsnek hitték, de mégsem az

Nem ez volt az egyetlen eset az elmúlt években, amikor jóhiszemű emberek fordultak a kincsek kutatóihoz. Bár a várt ezüsttárgy előkerülésében eddig elmaradt az áttörés, a szakemberek továbbra sem mondanak le ennek lehetőségéről.

A finisében levő Seuso-kiállítást eddig több mint 30 ezren tekintették meg. Közöttük volt a Polgárdiból érkező látogató is, aki a földjén talált tárgyat vitte be a múzeumba a hozzáértőknek megmutatni. Az esetről Nádorfi Gabriellától, a kiállítás kurátorától megtudtuk: Polgárdiban élő látogatójuk egy ezüsttállal kereste fel őket. A leletről azonban kiderült, a Seuso-készlethez sajnos nincs köze, csupán egy újkori ezüsttál. Persze, a múzeum munkatársai továbbra is szívesen fogadnak mindenkit, aki a birtokában levő antikvitással fordul hozzájuk, elősegítve a Seuso-kincs pannóniai, illetve magyarországi eredetének bizonyítását.

A szép, aranyozott ezüstedény régebbi családi kincs, de nem pannóniai, nem késő római kori eredetű.  Fotó: Illisz Attila

Az elmúlt években nem egy esetben vélték a segítőkész emberek az általuk talált vagy valamilyen formában a birtokukba került ezüst- vagy egyéb fémtárgyakról, hogy azoknak köze lehet a római kori készlethez. Ilyen Marosi Ottó szerencsés története is. Balatoni nyaralójába autózott, Polgárdi határában megállt az út mellett „folyékony ügyét elintézni", utána véletlenül belerúgott valamibe. Az először kőnek hitt furcsán guruló tárgy felkeltette az érdeklődését, felvette, akkor látta, egy gömbölyű kisebb edényféle, piszkos volt, fekete a rátapadó földtől. A felesége pár nap múlva gondosan megtisztította a „leletet", szinte fénylett a szürkésfehér felülete, vésett mintázata, díszes lába és a fedelén szárnyait kitáró madár sejtette vele, nem tucatárut talált. Valóban nem az volt, de a Seuso-kincseknél sok évszázaddal később készült. Az ezüst cukortartó az 1920-as évekből származik, eklektikus stílusjegyeket visel, a fedelébe Diana-fejes próbajelet ütöttek. Podina Ferenc budapesti régiségkereskedő szerint kis zárszerkezete „úri csalafintaságot" sejtet, a szolgálók és gyerekek cukorlopkodását akarták vele megakadályozni.

Ennek az üstnek sincs köze a római kori edényekhez.  Fotó: A szerző

Asztalközép, asztali kínáló lehetett egy barokkos lábakon álló, oldalán fülekkel ellátott aranyozott ezüstedény (belsejéből feltehetően hiányzik az üvegbetét – a szerk.). A Balatonhoz közeli Bazsiban élő tulajdonosa a Seuso-tál latin Pelso (Balaton) feliratozása miatt gondolta, hogy a régi családi ezüsttárgy a római kori asztali szervizhez tartozhat, kora azonban csak az 1800-as évek második felére utalhat vissza.

Polgárdiban és környéken sokan keresték és talán keresik ma is a meggyilkolt Sümegh József által talált római kori készlet még eddig „lappangó" darabjait. Volt idő, amikor a település elöljárója egy becsületládát rakatott ki a polgármesteri hivatalban, ahová a félelemtől vagy egyéb következményektől tartók inkognitójukat megőrizve elhelyezhették volna az esetlegesen nyomravezető tárgyat. A láda üresen maradt, de pár évvel később vizsgálatra ajánlott fel egy helybeli lakos egy vörösrézből készült üstöt, mivel hallott róla, még nem került elő az a kisebb üst, amelyben Sümegh József megtalálta az ezüsttárgyakat. Ennek az üstnek sem volt semmi köze a római kori edényekhez, sem formájában, sem a készítés technikájában nem mutat azonosságot velük. Legfeljebb a múlt század elejére vagy a 19. század végére datálta a készítést Nagy Mihály régész, a Seuso-kincs kutatója.

Többen az otthonukban falon függő vagy régebb óta használaton kívüli fémtáljukat hitték kincsnek. A tálakat megvizsgáló igazságügyi műtárgyszakértők, Einspach Gábor és Horvát József, azonban a Seuso-kincsekkel még csak hasonlatosságot sem tudtak felfedezni rajtuk. Az 1900-as években gyártott, idillikus pásztorjelenetet ábrázoló sárgaréz tál és az 1870-es évekből származó ezüstös színű alumíniumtál is öntvény, homoköntéssel készültek, ezt a technológiát a késő római korban nem művelték.

A hasonló tárgyaktól való megkülönböztetés érdekében a szakértők elmondták: a Seuso-kincsek nagytisztaságú ezüstedények, véséssel és kalapálással készültek. Szépen megmunkáltak, felületük sima, szemben a homoköntéses edények durva felületével. Kidolgozásuk mívessége igazi mestermunka. A földben évszázadokon át rejtőző ezüstkincsek erősen elfeketedtek, házilag senki se próbálkozzon a tisztításukkal, inkább forduljon vele specialistához. Ugyanis a kincsek eredetének bizonyítását a készletből hiányzó egyetlen tárgy elősegítheti, az ehhez hozzájárulót még ma is 10 millió forintos jutalom illeti meg.