Hírek

2015.07.23. 16:12

Világszám a javából - Vastaps Sanghajban egy dunaújvárosi fiatalembernek

Dunaújváros – A dunaújvárosi Simics Balázs fődíjjal tért haza a világ egyik legnagyobb nemzetközi fotóversenyéről.

Szabó Szabolcs

A világ egyik legnagyobb optikai és képalkotó eszközöket gyártó multija 1969 óta hirdeti meg versenyét, amelyre az idén 89 ezer pályamunka futott be. Simics Balázs dunaújvárosi fiatal alkotásait fődíjjal jutalmazta a nemzetközi zsűri.

„Mert mindez, amit látunk, számomra a nappal és az akarat, a keserű nekifeszülés a világnak és dolgoknak és embereknek.” – e gondolatokkal (is) ajánlotta még február elején Simics Balázs végzős gimnazista Genuin mechanizmus című fotókiállítását a Szivacs Galériában Szücsné Dr. Harkó Enikő, a Széchenyi gimnázium igazgatóhelyettese.

Simics Balázs – ekkora sikerre ő sem számított Fotó: Zsedrovits Enikő

Az izgalmas tárlatot szemlézve annyit lapunk is rögzített, hogy Balázs értékes anyaggal jelentkezett, ám azt még a fiatal alkotó sem sejthette, hogy hónapok múlva több levelet is kap majd a világ egyik legnagyobb optikai és képalkotó eszközöket gyártó multijától, a Nikontól.

– Még tavaly ősszel böngésztem ki magamnak a Nikon Photo Contest pályázatot. Némi tépelődés után két kategóriában adtam be pályamunkákat. Májusban egy levél érkezett, amelyben már egy kisebb bemutatkozó-ajánlót is kértek. Ezt Horváth Viktor tanár úrral állítottuk össze. Pár hét múlva érkezett az újabb levél, amelyből kiderült, sikerült a fotósorozat kategóriában diadalmaskodnom. Eleinte még magam sem hittem el, ám a verseny szervezői mellékelték a díjkiosztó meghívóját és a Sanghajba szóló repülőjegyet. Július 12-én már úton voltam a Nikon nemzetközi díjkiosztó ünnepségére. A díjnyertes fotósorozat darabjai egyébként láthatóak voltak első önálló kiállításomon is a Szivacs Galériában – összegezte a sanghaji repülőjegy történetét a tizenkilenc éves ifjú alkotó.

Még mielőtt továbbgörgetnénk az élménymesélést, néhány szó a Nikon versenyéről: az 1969 óta évente megrendezett, nagy tekintélynek örvendő Nikon fotóverseny (NPC) az amatőröktől a profikig minden fotósnak lehetőséget biztosít arra, hogy egymással kommunikálva gazdagítsa a világ fotókultúráját. Eddig 390 000-nél is több fotós több mint 1 540 000 műve indult a megmérettetésen. Idén először lehetett bármilyen digitális eszközzel, így okoseszközökkel készített munkákkal is indulni. A 2014/2015-ös versenyre a világ 164 régiójából 89 ezer pályamű érkezett.

Az idei versenyre beérkező pályaműveket egy 17 tagú, változatos összetételű nemzetközi zsűri értékelte, amelyben kiemelkedő kortárs fotósok, filmrendezők, kreatív vezetők és vizuális szakemberek képviseltetik magukat. A fotó kategória nagydíjának nyerteséről a zsűritag Stephen Mayes a következőket mondta:

„A győztes képek olyan visszafogottan mesélnek az elmúlt évtized egyik legnagyobb horderejű eseményéről, hogy könnyedén elkerülhették volna a figyelmünket. Kifinomult szépségük azonban szinte magába szippantja a nézőt, és alaposabb figyelmet kíván” (forrás: nikon.hu).

– Az egész utazás, a díjátadó és a szervezők profizmusa fantasztikus volt. Sűrű volt a programunk, de a cég több vezetőjével is beszéltem, akik megígérték, a jövőben is figyelemmel kísérik a pályafutásomat. A napokban eldől, hogy pontosan merre is folytatom a tanulmányaimat, de mindenképpen szeretnék a fotózással, a videózással foglalkozni – tette hozzá Simics Balázs, aki a nyereményesőről is részletesen beszámolt.

– A cég felajánlotta, hogy összeállít a kategóriák nyerteseinek egy félmillió japán yen értékű ajándékcsomagot, amelyet remélem hamarosan postáznak is. Emellett természetesen kaptunk egy oklevelet, no és a győzteseknek járó trófeát, amelyet hatalmas örömmel vettem át a sanghaji ünnepségen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!