Snecifogók örömei a kulcsi Duna-parton

2017. július 09., 21:27 szerző: Szabó Szabolcs fotós: Zsedrovits Enikő
komment
KULCS Szombaton immáron harmadik alkalommal várták nemes versengésre a település horgászpalántáit. Halország kicsiben.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

- Három évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára snecifogó versenyünket, amelynek a fiatal korosztály megszólítása a célja. Szombaton 16 ifjú versenyző ragadott horgászbotot, és mindannyian remekül teljesítettek, így minden indulónak járt az érem és az oklevél, a legjobb három versenyző pedig serleggel térhetett haza a családi horgásznappá kerekedő pecás találkozó végén - mondta el lapunknak szervező Kulcsi Horgász és Természetvédő Egyesület részéről Mérei Lajosné, aki a dobogós helyezetteket is kiemelte.

Ahol a gyermek a főpecás, ott a szülő jelenti a szakmai és gyakorlati segítséget Fotó: Zsedrovits Enikő


Az idei snecirangadót tehát Randó Rebeka nyerte, a második hely Oláh Márké lett, míg a harmadik pozíciót Radnó Rita szerezte meg. Az egyesület következő versenye már a felnőtt horgászoknak szól, őket egy 24 órás peca várja augusztus 12-én.

Szabó Szabolcs

2017. július 09., 21:27 szerző: Szabó Szabolcs fotós: Zsedrovits Enikő

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...