Hírek

2013.10.25. 19:35

Szabadság és munka rendszere

Dunaújváros - Közös képviselőjelöltje van az Együtt-PM-nek és a szocialistáknak. Magyar Andrásnak hívják.

Pekarek János

Bemutatták pénteken délután a szocialisták Köztársaság úti Fészek Klubjában az MSZP és az Együtt-PM közös országgyűlési képviselőjelöltjét, Magyar Andrást, az MSZP dunaújvárosi szervezetének alelnökét.

A sajtótájékoztatón ott volt az MSZP városi elnökén, Pintér Attilán és Sáfrány Katalin választókerületi koordinátoron kívül az Együtt-PM három politikusa, Csősz Annamária, Gere János, valamint Szabó Zsolt önkormányzati képviselő is.

Magyar képviselőjelölti bemutatkozó beszédében elmondta, hogy a választókerület kilenc településén: Dunaújvárosban, Nagyvenyimen, Rácalmáson, Kulcson, Adonyban, Perkátán, Pusztaszabolcson, Iváncsán és Ercsin ugyanazokat az elveket fogja képviselni. Miközben nagyon sajnálja, hogy Mezőfalva, Kisapostag, Baracs, mint városkörnyéki községek, amelyek sok szállal kötődnek Dunaújvároshoz, kimaradtak a választókerületből.

Magyar András szerint változtatni kell a mai magyar politikán, és ő változtatni is akar rajta! Szerinte ma jóval több a vesztese, mint a győztese a kormány tevékenységének.

Ő maga a szabadság és a munka rendszerét szeretné győzelemre vinni. Azt a rendszert, amelyben dolgozhatunk, és nem kell félni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!