Hírek

2016.11.10. 20:55

Szakszerű helyreállítás - Több mint harminc síremléket raktak rendbe a kistemetőben

Dunaújváros - Tizenöt évvel ezelőtt is vandál támadás érte a kistemetőt. Akkor és most is Tóth László és munkatársai tettek sokat azért, hogy megmentsék a síremlékeket.

Szabó Szabolcs

Október második hetében eddig ismeretlen tettesek vandál pusztítást végeztek az Aranyvölgyi út mentén található, kistemetőként ismert sírkertben.

Az elkövetők sajnos nagyon is alapos munkát végeztek: a már lapunkban is korábban közölt rendőrségi összesítés szerint 39 síremléket gyaláztak meg.

Mindenszentek és halottak napja előtt a közelben élő lelkes önkéntesek kitakarították a sírkertet, a napokban pedig szakemberek több napnyi munkával próbálták helyreállítani a megrongált sírköveket, táblákat, virág- és mécsestartókat. A munkálatokat szintén önkéntes alapon végezte és irányította Tóth László vállalkozó.

Tóth László és felesége Tóth Zsóka számolt be lapunknak a kistemetőben végzett munkákról
Fotó: Zsedrovits Enikő

- Egyszerre elkeserített és nagyon felbosszantott minket a feleségemmel és kollégáimmal, mindaz, amit a tettesek műveltek. Sajnos nem ez volt az első ilyen eset. Tizenöt évvel ezelőtt, szintén ősszel hasonló támadás érte a mára már kissé elhagyatott és elhanyagolt kistemetőt. Akkor és ma is úgy éreztük: kötelességünk összefogni és munkához látni.

A hét első napjaiban munkatársaimmal megragasztottuk, rögzítettük, sok esetben a csapolást is elvégeztük a megrongált sírköveken. Számunkra az is világossá vált, hogy biztosan több elkövető lehetett, hiszen komoly súlyokat kellett megmozgatniuk. Régi pentelei család a miénk, édesapám is dolgozott sírkövesként, számos olyan szépen megmunkált síremlékkel találkoztam a mostani munkánk során, amelyet ő készített.

Érdemes elmondani, hogy számos szép és tekintélyes emlékhely található e sírkertben, amelyet érdemes lenne gondozni, értékén kezelni, megbecsülni - mondta el lapunknak Tóth László, aki őszintén bízik abban, hogy egyrészt hamarosan elkapják az elkövetőket, valamint abban is, hogy többé nem fordul elő hasonló eset.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!