Hírek

2015.09.21. 12:17

Szalamandra Napok - Nemzetközi találkozó Európa egykori legjelentősebb bányavárosában

Selmecbánya – Minden esztendő szeptemberében más országok mellett az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztály Dunaújvárosi Szervezete is képviselteti magát a Selmecbányai Szalamanderen és a hozzá kapcsolódó többnapos kulturális fesztiválon.

Szente Tünde

Az idei Szalamandra Napok szeptember 11-ével vette kezdetét, igyekeztünk, hogy a péntek délutáni programokra időben odaérjünk Európa és Szlovákia földrajzi középpontja közelébe, Selmecbányára. Elsőként az Óvárba, az 1849-es honvédő katona szobrához mentünk, hogy meghallgassuk az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) elnöke, dr. Nagy Lajos megemlékezését, és elhelyezzük koszorúinkat további szakmai civil szervezetekkel közösen. Onnan az Erdészeti Palotájához, az OMBKE alapítótáblához vezetett az utunk, ahol Kőrösi Tamás főtitkár beszédét követően elénekeltük a történelmi karok himnuszait.

Sötétedéskor csatlakoztunk a Szalamander felvonulás nemzetközi menetéhez, ami a régi dohánygyártól indult, hatos sorokba rendeződve, fúvószenekarral és az egyesület zászlaival az élen. Fáklyákat gyújtottunk és énekeltük a diáknótákat az egykori világhírű professzorok és akadémiai hallgatók - akkori nevük, az akadémikusok - által koptatott gránitköves főutcán haladva. Menet közben, a szakadó esővel mit sem törődve, jutott bőven mosoly szlovák, német, osztrák és lengyel bányász, kohász, erdész kollégáknak. A Szent Katalin Székesegyháznál együtt énekeltük a karok himnuszait a Városházáról integető városvezetők, a szlovák oktatási miniszter és a fesztiváli közönség örömére.

Szombat délelőtt Nadezda Babiaková, Selmecbánya polgármestere fogadásán vettünk részt a nemzetek delegációi között. A polgármester asszony kifejezte háláját a szakmai egyesületek és felsőoktatási intézmények képviselőinek a selmeci hagyományok ápolásáért, és a további együttműködési lehetőségeket vázolta fel.A programot a dunaújvárosiak körmöcbányai kirándulással egészítették ki. Körmöcbányát az aranyérc bányászata tette híressé, a város legfontosabb előjoga a pénzverés volt. A pénzverés hagyománya a mai napig töretlen, itt verik az eurót, de más országok fizetőeszközeit, valamint különféle érmeket is. A Pénzérmék és Érmék Múzeumában a történelmi korok érméit és fizetőeszközeit tekintettük meg.

Az arany- és ezüstbányászat központja volt

A Közép-Szlovákia területén egykoron lezajlott vulkanikus tevékenységnek köszönhetően a Garam mente régió nagy mennyiségű ásványkincs tartalékot halmozott fel. Nemesfémeket Selmecbányán a középkor óta bányásztak, a 18. században a város az arany- és ezüstbányászat központja volt a Habsburg Birodalomban. Az 1735-ben megalakult bányásztanodából létrejött bányatisztképzőt emelte Mária Terézia 1762-ben akadémiai rangra, hogy azután 1764 szeptemberétől elkezdődjön a tanítás. A műemlékekben gazdag város ikonikus részei a Leányvár, vagy Újvár, az Óvár, a Szentháromság tér, az Akadémia Palotái a Botanikus kertekkel, a Temetők, valamint a Kálvária. A várost a környékbeli műszaki emlékekkel együtt 1993 decemberében feljegyezték az UNESCO Világörökségi Listájára.

A szalamandra gyíkocskák nyomában

A Szalamander 1998-tól szerves része az Országos Bányászati, Kohászati, Kőolaj-feldolgozó és Geológiai Napnak. A menet megnevezése a foltos szalamandra gyíkocska kígyózó mozgásából született. (A várost jelképező szalamandra gyíkok vezették el egykoron a pásztort az arany- és ezüstbányákhoz.) A felvonulást eredetileg az akadémia diákjai szervezték tanulmányaik befejeztével, illetve diáktársaik vagy professzoraik temetésénél. Az utódintézmények képviselőinek felvonulását követi a város egykori életét bemutató tréfás karneváli menet.

Selmec a te Istened

Abszolvensek ezrei – tekintet nélkül nemzetiségükre – nagyon szívesen és gyakran tértek vissza fiatalságuk városába, csak hogy még évek múltával is beteljesítsék a selmecbányai akadémikusok mottóját: „Selmec a te Istened, anyád, menyasszonyod, testvéred, szeretőd – a mindened. Ki őt bántja, ellenséged!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!