Hírek

2015.09.24. 16:53

50 éve adták át hivatalosan a dunaújvárosi kórházat

Dunaújváros – A kor „erős emberei” napra pontosan ötven éve adták át hivatalosan a Városi Tanács 550 ágyas kórházát, amely ma Szent Pantaleon nevét viseli. Gyógyító múltidézés.

Szabó Szabolcs

„Azt kívánom, hogy munkájukat eredmények kísérjék és adják vissza sok száz ember egészségét” – a tudósítások szerint e szavakkal adta át 1965. szeptember 25-én 10 órakor dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter a Dunaújvárosi Tanács új 550 ágyas kórházát dr. Végh Sándornak, a kórház igazgató-főorvosának. Az új kórházban a gyógyító munka már jóval az ünnepélyes átadás-átvétel előtt megkezdődött. A Dunaújvárosi Hírlap 1965. szeptember 24-én megjelent számában arról írt, hogy elsőként az orr-, fül- és gégeosztály nyílt meg. Övék volt az első beteg is. Ötven éve, szeptember 6-án, a Dunaújvárosi Tanács kórházának 7597. számú betege távozott gyógyultan, immáron az új épületből. A visszaemlékezések szerint a kezdeti tervekben még a Vasmű melletti területet szemelték ki az új egészségügyi intézmény helyéül, ám végül a helyi pártbizottság nyomására az 1952 tavaszán átadott városi rendelőintézet közvetlen közelében kezdődött meg az építkezés 1960 február 28-án.

Elégedett tekintetek. A felvétel az 1965. szeptember 25-én délelőtt rendezett ünnepélyes megnyitót követően készül

„S akinek szeme van rá, felismerheti az épületben, a korszerű berendezésekben ezt a hatalmas összeget, az emberről való gondolkodás látható jelét” - írta a hivatalos átadás előtti kórházbejáró riportjában Miskolczi Miklós, a Dunaújvárosi Hírlap munkatársa, a már idézett 1965. szeptember 25-én megjelent lapszámban.

Az a bizonyos hatalmas összeg pedig 104 millió forint volt, a hivatalos jelentések szerint az állam ennyit költött Dunaújváros új egészségügyi intézményére. (1965-ben a havi bruttó átlagbér 1766 Ft. volt - a szerk.)A város új kórházában összesen 550 ágy várta a gyógyulni vágyókat. Ellátásukról 1965 őszén összesen 47 orvos és 187 ápolónő gondoskodott.

Az intézménynek az induláskor 415 alkalmazottja volt. Az új kórházban összehívott első orvosi konzílium azon az állásponton volt, hogy az ország akkori egyik legjobban felszerelt egészségügyi intézményéből ezer beteg közül legfeljebb ha egyet kell eztán elszállítani Dunaújvárosból, hogy speciális ellátásban részesüljön. A régi osztályok mellett hat új is nyílt: fertőző, baleseti sebészet, ideggyógyászat, bőrgyógyászat, valamint a gyógyító munkát segítő röntgen-osztály, laboratórium és gyógyszertár.

Képünkön pedig egy képeslap, amelynek fő modellje az új dunaújvárosi kórház

Miskolczi kórházbejárós cikke bepillantást engedett az új kórház külső szemlélő előtt rejtve maradó munkáról is. Ebből megtudhatjuk, hogy az új kórház központi sterilizáló rendeltetését és szakszerű berendezését tekintve harmadik volt az országban.

Szükségessét és forgalmát néhány adattal is alátámasztotta a szerző: a statisztikák szerint naponta 200 darab gondosan sterilizált cumisüveg, 1000 darab fecskendő és 5000 darab injekciós tű hagyta el a laboratóriumnak is beillő kis üzemet. Az új kórház mosodájában és varrodájában műszakonként pedig 900 kilónyi ruhanemű, lepedő, ágyhuzat, köpeny és pizsama mosására készültek.

A kereken ötven éve ezen a napon délelőtt tíz órakor kezdődő átadási ünnepségen ott volt az épület tervezője Farkasdi Zoltán, a 26. Építőipari Vállalt és az építkezésben részt vett alvállalkozó üzemek, gyárak, vállalatok képviselői is.

A dunaújvárosi kórház korának egyik presztízsberuházásának számított, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a hatvanas évek második felében többször is képeslapra került egy ilyen képeslap látható a a szomszédos hasábokon.

(A Szent Pantaleon Kórház szeptember 29-én, jövő héten kedden, a Bartók Kamaraszínházban ünnepi műsorral emlékezik meg a kórház átadásának ötvenedik évfordulójáról.)

A Rendelőintézetet 1952. április 30-án adta át Ratkó Anna egészségügyi miniszter.

A Technikum városrészi szülőotthont és gyermekkórházat 1958 január 16-án avatták fel.

A Dunaújvárosi Tanács 550 ágyas kórházát 1965. szeptember 25-én adták át.

A kórház új szárnyát 1982. április 2-án avatták.

A Szent Pantaleon Kórház új új műtéti és diagnosztikai szárnya hivatalosan 2014 október 7-én nyílt meg.





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!