Hírek

2014.04.14. 16:30

Gyakran akadozik a szemétszállítás a Rosty soron

Múlt szombati riportunk nyomán elvitték a szemetet a Rosti(y) sorról. Műszaki és emberi hiba volt.

Pekarek János

Ahogyan azt szombati riportunkban olvashatták, a pentelei Rosty Pál sorról egy olvasónk panaszt tett amiatt, hogy a keddi szemétszállítási határidő ellenére még pénteken délben sem vitték el a háztartási szemetet az utcából. Ahogyan akkori riportunkból kiderült, ez nem az első ilyen eset volt.

Aznap is kerestük a szolgáltatásban illetékes Dunanett Zrt-t, ám péntek délután lévén, hiába. Olvasóink is panaszkodtak arra, hogy kedd óta hiába hívják a cég ügyeletét, nem veszik fel a telefont.

Mára kissé tisztult a kép.

Újabb riportunk alkalmával azt tapasztaltuk, hogy a Pentele egyik legeldugottabb részén lévő, rövid utcácskából már elvitték a szemetet.

Szombaton délelőtt. Éppen akkor, amikor riportunk megjelent.

Életkép a Rosti sorról, kukákkal. A szolgáltató csak lezárt tetejű edényeket visz el onnan is (Fotó: Ónodi Zoltán)

Egyik beszélgetőtársunk, Bereczkiné Létai Anita azt mondta: még csak egy éve laknak ott, a Rosty soron (az utcanévtáblákon „y”-nal írják ki a nevet), ám már többször tapasztalták, hogy kimaradnak a rendszeres szemétszállításból.

Pintér Árpádné és Horváth Lajosné, akiknek rokonai ugyancsak a Rosty soron laknak, nem tudják, milyen rendszerességgel marad ki a szemétszállítás, de már hallottak ilyen gondról. Itt, a város peremén, nem is lepi meg őket ez a jelenség.

Farkas Imréné, aki szintúgy a Rosty soron lakik, ugyancsak nyugtázta nekünk hétfőn, hogy az elmúlt héten kimaradt a szokásos szemétszállítás, már nem először, de szombat délelőtt elvitték a szemetet.

Felhívtuk Paulusz Miklóst, a Dunanett Kft. szállítási vezetőjét, s megérdeklődtük, mi történt?

Ő elmondta, hogy múlt kedden műszaki hiba miatt kellett idő előtt visszatérnie a telephelyre a szemétgyűjtő autónak. Miután a járművezető elmondta, mely utcákban nem sikerült begyűjtenie a szemetet, kiküldtek oda egy másik kukásautót – ám félreértés miatt a Rosty sor kimaradt ebből. Mihelyt értesültük a hiányosságról, szombaton délelőtt, újra kiküldtek oda egy autót.

Ezt az érdemet, bocs, magunknak: az újságnak tulajdonítjuk...

Rosta Gyula, a Dunanett igazgatója értesüléseinkhez még hozzátette: az egyik szombati fotónkon látható kuka alapján az ottani szemét nem is lett volna elszállítható háztartási hulladékként.

Így ugyanis csak olyan szemét vihető el, ami belefér a szemétgyűjtő edénybe. Ami onnan kilóg, az már lom, azt munkatársaik nem is vihetik el, mivel az már más díjszabás alá tartozik. A műszaki hibáról azonban nem tehetnek, bár próbálják elkerülni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!