Hírek

2014.02.23. 13:30

Szép Ernő két egyfelvonásos darabja a Bartók stúdiószínpadán

Szikszai Rémusz rendezésében pénteken mutatták be Szép Ernő két egyfelvonásos darabját a Bartókban.

Szabó Szabolcs

„Krúdy ideális barátja Szép Ernő volt, maga is vagabund, maga is kívülálló, fokozatosan félrelökött ember...” – írja a Nyugat-nemzedékének egyik meghatározó figurájáról Bán Zoltán András kritikus. Való igaz, Szép Ernő úgy volt állandósított kívülálló, hogy pályafutása egy nem is olyan rövid szakaszán ünnepelt szerzőnek számított. Egyfelvonásos darabjait főként kabarészínházak játszották, mint Gyurkovics Tibor egy 1984-ben, a Film Színház Muzsika című lapban megjelent írásában fogalmazott: „...e csoda finom darabocskák kabaréul vannak írva.”

A Május, amely sokak szerint Szép Ernő egyik legsikerültebb játéka, olyan kabaré, amelyben ott van a tragikum, a komikum és tragikomikum is. A tankönyvek szerint Szép e darabokkal le is rakta a magyar abszurd és groteszk első kezdeti pilléreit. Hogy tisztában volt-e mindezzel, nem tudni, ám, hogy az akkori magyar valóságról írt tűpontosan és lényeglátón, azt kár lenne vitatni. A Május az első világégést egyre inkább megszenvedő hátországának Budapestjén játszódik. A nyomor szélén túlélést remélő figurákkal, egyre inkább szétmorzsolódó kisegzisztenciákkal.

A gyufaáruló fiú (Dubai Péter), a cipőpucoló, a rikkancs, a külvárosi bicskás (mindhárom – Gasparik Gábor). A lufiárus és virágárus (Polgár Lilla) egy-egy reménytelennek tűnő sorsot villant fel, közös álmokkal és közös nincstelenséggel. Igazán májusi álmokat dédelget az édes életről és a szerelemről a katonaszökevény fiú (Csadi Zoltán) és a frissen felcsípett lányka (Tőkés Nikolett). Épp kibontakozni készülő mámoros kalandjukat azonban egy notórius öngyilkos szakítja félbe, elnézésüket kérve: „Ma olyan szép csendes tavaszi este van. Kijöttem, hogy ma este felakasztom magam”.

Az életunt ötvenes férfit játszó Tóth József egy nem éppen baráti csendőri segítségnek köszönhetően találkozik az álmodozó lánykával, a fiatal lány pedig szépen átragasztja élet-igenlését a kötélre vágyakozó úrra. Tőkés Nikolett és Tóth József szép, érzékeny közös játéka remekül adja vissza Szép Ernő Májusának finomságait és értékeit.

A rendező Szikszai Rémusz a Május párjává a közel tíz évvel később született, 1927-ben írt Igazgató úr című darabot választotta. Szép Ernő itt már sokkal kevésbé ír „kabaréul”, egy zsarolással egybefűzött elbocsátás történetét mutatja be. A nárcisztikus, kegyetlen, de valójában önbizalmát vesztett szeretetéhes nagyvállalati vezető (Király Attila) korábbi próbálkozásainak kudarcaiért büntetné kirúgással a cég egyik kispénzű alkalmazottját Idát (Lapis Erika). A sztori ismerős, napjainkban is bőven találkozni hasonlóval, ám ahogy Szép Ernő bemutatja e két emberi sors találkozását és tragédiáját, az bravúros. Lapis Erika és Király Attila remek alakításának köszönhetően e bravúr nyomot hagy, bennünk marad, és úgy állunk fel székünkből, hogy talán az évad legjobb előadásán vagyunk túl. A pénteki premiert követően Dobák Lívia, a teátrum művészeti vezetője úgy fogalmazott, az utóbbi három és fél év legerősebb előadása a Május! Meglehet, de minden bizonnyal ott van a legerősebbek között. Méltó tisztelgés a hatvan éve elhunyt Szép Ernő munkássága előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!