2017.03.31. 18:01

Szögi Csaba a kulturális közszolgaságról

Szögi Csaba táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház egykori igazgatója az egyik legmagasabb állami kitüntetést vehette át a nemzeti ünnepen. A díj jó beszélgetési alap lett.

Balla Tibor

- Koreográfus, táncművész, színházalapító?

- Kulturális közszolga. Nekem fontos a köz szolgálata. Amikor művészként, alkotóként színpadon ténykedem, és fontos, amikor produkciókat juttatok el a színpadig és kapcsolok össze a közönséggel. A kultúra égisze alatt nekem benne van a tevékenységemben az alkotástól az előadóművészeten át a fesztiválszervezés, a különböző tehetségprogramok szervezése, kitalálása is. Nekem mindig fontos volt a fiatalok helyzetbehozása. Én is arra vágytam, hogy nekem legyen ilyen lehetőségem. Igen fiatalon hoztuk egymást helyzetbe annak idején még Dunaújvárosban a nyolcvanas évek elején, amikor Énekes István fiatal pályakezdő táncos barátom első koreográfiáit elkezdte készíteni a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben. Aztán olyan művészek fémjelezték ezt az alkotóműhelyt, mint Janek József vagy Bognár József. Viszonylag kevesen tudják, hogy Román Sándor, aki most az Experidance formáció élén vált híressé, Dunaújvárosban készítette első koreográfiáját. De említhetném Rácz Attila Cicerót is, és még tudnám folytatni a sort.

- Könnyű volt a rivaldafényből hátraállni mások mögé?

- Ott is én vagyok a központban. Hogy ki van elöl az arcvonalban, vagy ki látszik a plakáton, az csak azt jelenti, hogy ő van a figyelem központjában. A lehetőség és a működés központjában nyilván kell, hogy legyen egy motor, és akörül is kell még több mindennek lenni. Valahogy ebbe a motorszerepbe kerültem bele igen fiatalon Dunaújvárosban, hiszen húszéves voltam, amikor azt a lehetőséget megkaptam. A mi kis világmegváltó beszélgetőközösségünkben én voltam az, aki főállású művészeti vezető volt. Nekem kellett lépni. Mivel a barátom rögtön az első koreográfiájával díjat nyert a Zalai Táncfesztiválon, mindenki elkezdett beszélni a dunaújvárosi táncegyüttesről, aminek az egyik vezetője én voltam. Megérintett a csapatmunka boldogsága. Nem te vagy az, nem a te koreográfiád, de mégis, ha te nem teszed meg, amit meg kell, akkor ez nem született volna meg. Nem éreztem soha, hogy én a háttérbe húzódnék. Amikor csak lehet, igyekszem mást tolni a rivaldafénybe, hogy látsszon, ez egy csapat munkája. Ezt, amit én csinálok, nem lehet egyedül. Novák Ferenc mesterem azt mondta: Megérezted, milyen az, hogy az én tyúkom tojta.

Szögi Csaba a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át a nemzeti ünnepen

- A munkatársaid Apónak szólítanak. Meghálálják a fiatalok, amit teszel értük?

- Csak egy pici példa. A nyolcvanas évek elején az egyik táncos fiú meghívott egy családi ebédre hozzájuk. Édesapját úgy hívták, hogy Éberhardt Béla, aki erdőmérnökként dolgozott a városban. Ott ismertem meg Éberhardt Klárát, a kisebbik gyermeket, aki a Móriczba járt és táncolt. Később bekerült a Vasasba, és később, amikor megalapítottuk a Közép-Európa Táncszínházat, akkor annak lett a vezető táncosa. Többször elment más csinálni, aztán egyszercsak itt ragadt, és most koordinációs menedzserként dolgozik mellettem velem együtt. Évtizedekről beszélünk. Egy másik kolléganővel harminc éve dolgozom együtt, és a többiek jó részével is hosszú ideje. Valamiért szeretnek együtt tevékenykedni. Nyilván fontos, hogy ebben a csapatban én is egy olyan figura vagyok, akivel szeretnek vagy lehet dolgozni amellett, hogy hihetetlenül elhivatottak az egész ügyért. Többen vannak, akik a színpadról jöttek le, és dolgoznak a háttérben. Egy-egy fesztivál vagy tehetségprogram megszületése - amiből több is fut már a Közép-Európa Táncszínházban és a Bethlen Téri Színházban -, vagy egy rendezvénysorozat, bemutató, egy fiatal tehetség felfedezése és támogatása, ezt végigkísérni hihetetlen örömet, boldogságot tud szerezni, és ezt kollektíve lehet megélni. Mindenki örül és büszke arra, amit hozzá tudott tenni. Ez a kollektivitás az egésznek a varázsa. Hívtak engem nagy színházhoz is az elmúlt pár tíz évben vezetőnek, nem is egyszer, valahogy mindig ódzkodtam tőle. Amióta a Bethlen téri Színház működik, pontosan tudom, hogy miért. Ezt a családi idillt, ami nálunk van, hogy a takarítótól az igazgatóig mindenki ugyanazt gondolja és érzi, egy nagy színházban, egy nagy üzemben nem lehet megcsinálni. Ezért nem is vonz.

- Melyik általad létrehozott tánccsoport igazán a saját gyermeked?

- Ez nagyon érdekes, mert igazából ez egy gyerek, csak különböző korszakai, időszakai vannak. A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesből megszületett két hivatásos táncegyüttes. Magyarországon a mai napig ilyen még nem történt meg amatőr műhelynél. A Közép-Európa Táncszínházból is - ahol az egyik vezető szólista, Hargitai Mariann dunaújvárosi - folytonosság a Bethlen Téri Színház. Mindenütt jelen van az életemben a dunaújvárosi gyökér, holott én szegedi vagyok. Szakmai értelemben az összes gyökerem Dunaújvárosban van. Ez tart még most is.

- Hogy érzed, elismerik a munkádat?

- A díjaknál sokkal fontosabb pontok vannak, amikor úgy érzem, hogy elismerik. Mondhatnám azt, amit Hofi Géza: Inkább én kapjam, mint valaki más! De a tréfát félretéve, irgalmatlan mennyiségű díj és elismerés sorakozik a nevem mögött, és persze nagyon büszke is a lelkem, de másnap be kell jönni, és a munkát ugyanott kell folytatni. Nem ezt gondolom elismerésnek. Nagyon jó érzés, hogy a tisztikeresztnél az indoklás így szólt: „A magyar táncművészetet stílus- és műfajteremtő művészi pályáján túl igényes táncszínházi előadások és fesztiválok szervezésével is gazdagító munkája elismeréseként". A Pro Urbe díj is komoly elismerés, az kimondottan a Bethlen Téri Színházban és a kerületben kifejtett tevékenységem elismerése, amiben nyilván benne van az a tizenöt év, amivel Közép-Európa Táncszínházként szolgáltattunk programokat nem csak a kerületnek, de itt. Ezt én egy végtelenül kollegiális díjnak tartom, jó hogy meg tudom osztani velük. El is vittem őket magammal a díjátadóra, hogy be tudjam őket mutatni. Érezzék ők is magukénak, hogy nem engem tüntettek ki, hanem rajtam keresztül minket. Az, hogy hirtelen mindkettőt elismerték, az nagyon jólesik, de ennél lényegesen fontosabb, hogy mind a két intézmény tavaly kiemelt státuszba minősítették. Az előadóművészeti törvény szerint eddig pályázati kategóriában voltunk. Óriási dolog, hogy Balogh Zoltán miniszter minősített színház kategóriába sorolta mindkét intézményt egyszerre, egy időben. Ez nagyobb biztonságot ad a működéshez, nem kell azon izgulnunk, hogy mikor írják ki a pályázatot, lesz-e a működésre pénzünk. Nem több a pénzünk, mint volt, de tervezhető. Én azt, hogy mindezt sikerült elérnünk, azt érzem sokkal fontosabb megnyugtatóbb és előremutatóbb elismerésnek.

Díjak, elismerések

Junior díj

Kétszeres Aranysarkantyús Táncos

A Népművészet Ifjú Mestere

Ki mit tud? néptánc szólista győztes

Örökös Aranysarkantyús Táncos

Négyszeres Nívódíjas koreográfus

Pro KET-díj

Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (Lovagkereszt)

A Hazáért Érdemkereszt

A Magyar Kultúra Lovagja

Hűség a Hazához Érdemkereszt