Hírek

2013.06.28. 19:45

Szünidei műhelymunkák a Lorántffyban

Dunaújváros – Bentlakásos művészeti táborral várta tehetséges diákjait a Lorántffy iskola. Szünidei műhelymunka.

Szabó Szabolcs

Szó szerint a zárás előtt érkezünk a Lorántffy iskola kollégiumába, ahol már javában pakolnak, az épületben szorgoskodó diákok pedig a kiköltözéssel vannak elfoglalva. Egy kis teremben azonban még javában szorgoskodnak a Lorántffy iskola diákjai és egy „idegenlégiós” fiatal hölgy, aki a Rudasból érkezett az intézmény hagyományos vakációnyitó alkotótáborába. A zárónapon a tábor vezetőjét, a házigazda iskola pedagógusát Rohonczi Istvánnét kérdeztük.

- Intézményünk művészeti tagozatán minden évben nyári alkotótáborral zárjuk a tanévet. A már komolyabb és tudatosabb alkotómunka iránt érdeklődő diákok szívesen töltik itt szabadidejüket. Sokan évről-évre visszajárnak, sőt néhányan attól sem riadnak vissza, hogy maguk teremtsék elő az egyhetes program költségeit. A bentlakásos kollégiumi lét szintén velejárója ennek az időtöltésnek. Sokan itt tapasztalják meg az ebben rejlő izgalmakat, az egymáshoz való alkalmazkodás, a társakra való odafigyelés technikáját – említi a neves képzőművész, aki minden évben pontos tematika szerint képzi a tábori létre vállalkozó diákokat.

– Idei témánk az emberi alak, tekintettel arra, hogy több divatstílus-tervező tanulónk is tagja a tábori csapatnak. A fiatalabb generáció pedig szintén ez irányba halad. A főtéma mellett a különböző technikák megismertetése, gyakoroltatása is cél, ezért linóleummetszéssel, tűzzománc képek készítésével és nagyobb méretű festményekkel is próbálkozunk. A műhelyfoglalkozások mellett kiegészítő kulturális programokat is szerveztünk a fiataloknak. A művészettörténeti vonatkozású filmek mellett tettünk egy kirándulást Rácalmáson, ahol Miska huszár meglátogatása mellett bekukkantottunk a Jankovich-kúriába is. Az alkotótáborban készült munkák már ősszel láthatók lesznek iskolánk galériájában. Szeretnénk, hogy a diáktársak, szülők mellett a nagyközönség is megismerje az itt dolgozó tehetséges diákok alkotásait – foglalta össze a műhelymunka utóhatásait Rohonczi Istvánné.

A fiatal hölgyekből álló csapat fegyelmezetten munkálkodott a pénteki táborzáró nap délelőttjén is. A legjobb alkotások a már beharangozott őszi tárlat mellett a szakérettségi vizsgafeladait is erősítik, így részben előre is dolgoztak a fiatalok. Arra a kérdésre, hogy milyen házi feladatokkal engedi útjára diákjait, a művészeti képzés vezetője, így felelt:– Természetesen kapnak majd feladatot, hiszen a nyári szünet hátralévő részében sem szabad leengedniük, ám a legfontosabb, hogy ősszel élményekkel feltöltődve térjenek majd vissza a diákok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!