Hírek

2015.08.04. 13:47

Szúnyoggyérítés 76 ezer hektáron

Dunaújváros - Folytatódik a központi szúnyoggyérítési program: hetvenhatezer hektáron irtanak a héten.

Körmendi Erzsébet

A teljes központi szúnyoggyérítési program már közel hetven százalékban megvalósult. Július 27. és augusztus 2. között 38 ezer hektáron légi kémiai, több mint 33 ezer hektáron földi kémiai és 900 hektáron biológiai módszerrel végezték a szúnyogok számának csökkentését. A gyérítés a múlt héten 270 települést érintett. Erre a hétre 207 településen összesen 76 ezer hektár kezelését tervezik.

Augusztus 3. és 9. között légi és földi kémiai módszerrel egyaránt gyérítenek Baranya, Fejér, Csongrád, és Bács-Kiskun megyében, Budapesten és a Csepel-szigeten is. Földi kémiai eljárással dolgoznak a héten a Tisza-tónál és az Ipoly mentén. Fejér megyéből a héten Székesfehérvár, a Velencei-tó környéki települések, valamint a Duna megyei szakasza is érintett a programban.

A gyérítési igény indokoltságát minden esetben szakértők vizsgálják meg, ezt követően kerül sor a szükséges engedélyek beszerzésére. Az Országos Tisztiorvosi Hivataltól településenkénti engedélyt kell beszerezni, csak ezután következhet az önkormányzatok és ezzel együtt a méhészek kiértesítése. Az önkormányzatok önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést, illetve a kiemelt turisztikai helyszínek a Magyar Turizmus Zrt. támogatását is kérhetik ilyen munkálatokhoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!