Hírek

2015.07.01. 14:44

Wekerle Sándor-díj Molnárné Troppert Máriának a sváb hagyományok hű ápolásért

Mezőfalva - Fejér Megye Közgyűlése a német nemzetiségi kultúra ápolásáért, hagyományainak megőrzéséért végzett évtizedes közéleti munkáért Molnárné Troppert Mária tanítót Wekerle Sándor-díjban részesítette.

Horváth László

Molnárné Troppert Máriának adja át a díjat dr. Molnár Krisztián
Fotó: Ady Géza

Molnárné Troppert Mária – általános iskolai tanító, nemzetiségi német nyelvtanár. Meghatározó szerepe volt a mezőfalvi iskola német nemzetiségi profiljának kialakításában. Az önkormányzati munkában tizenhetedik éve vesz részt német kisebbségi elnökként, illetve képviselőként. 2006-tól önkormányzati képviselőként, 2014-től Mezőfalva alpolgármestereként számíthat rá a közösség. A Megyenapon vehette át a Wekerle-díjat – után beszélgettünk nemzetiségi létről, hagyományápolásról.

– Gyerekkoromban még a német nyelvet sem tanították meg szüleim, nehogy bajom essen. Később, felnőttként kezdődött a sváb gyökerek utáni érdeklődés – emlékezett vissza a német nemzetiség nehezebb időszakára Molnárné Troppert Mária. – 1992-ben indult a német nemzetiségi oktatás a helyi iskolában Váradi Sándor ötletére. Tanulás mellett felmerült a Mezőfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat megalakításának lehetősége. Családi származásom miatt is fontosnak tartottam felkutatni a régi emlékeket, a német ajkú közösség gyökereit, megpróbáltatásait. Talán egy kicsit elégtételnek is nevezhetjük, hogy mára hitelesen beszélhetünk a Mezőfalva alapításában és fejlődésében kiemelkedő szerepet vállaló sváb nemzetiségről.

– Történelmi hagyományok és falukutatásban sokan csatlakoztak a munkához, köztük Jamniczky Zoltán, aki Herzogsdorf (Hercegfalva) testvértelepülés és a kitelepítettek felkutatásában ért el rendkívüli eredményeket. A falu múltjának krónikáját és a hozzá kapcsolódó hagyományokat feltétlenül át kel menteni az utókor számára – hívta fel a figyelmet a jövő teendőire Molnárné Marika. A kutatói és krónikási teendőkben nem csak a pedagógusokra lehet támaszkodni, hanem egyformán érdeke kell hogy legyen minden falubelinek!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!