Tanárok helyett a szülők…

2016. február 29., 22:36 szerző: Pekarek János, Szabó Szabolcs
hozzászólás
Dunaújváros –Hétfő volt az a nap, amikorra a szülők egy része sajátos demonstrációt szervezett az interneten az iskolákba.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Hetek óta szervezték a szülők a tiltakozást az internet egyik nagy közösségi oldalán. A kezdeményezés úgy szólt, hogy minden iskolaköteles korú gyermek szülője éljen azzal a jogával, hogy tanévente három napi iskolai hiányzást igazolhat a gyermeke számára. Egyfajta tüntetést, másképp: tiltakozó akciót szerveztek tehát a kezdeményezők február 29-re, hétfőre: gyermekeiket ne engedjék iskolába, és ezzel is tiltakozzanak a mai, általuk túl merevnek, alkalmatlannak ítélt tanrend és tanterv, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ hiányos működése, a kötelező tankönyvek és egyebek ellen. Ezek szerint az iskolákból hiányzó diákok a szülők felháborodását lettek volna hivatva jelezni. Az akció felemásnak bizonyult.

Voltak olyan iskolai osztályok (de iskolákra ez sehol sem volt igaz), ahol nagyon kevés diák jelent megahétfői tanítási kezdésre. Ugyanakkor ugyanazokban az iskolákban más osztályokban alig tapasztaltak hiányzókat. Más iskolákban nem észleltek több hiányzót, mint amennyit ebben az évszakban szoktak.

Garai Zsuzsanna, a dunaújvárosi Békevárosrészi Arany János Általános Iskola igazgatója hétfői érdeklődésünkre elmondta: ahogyan ő látja, a februári influenzás időszakban átlagosnak mondható hiányzást tapasztaltak az osztályokban. A tanítás zavartalanul folytatódott ezen a napon is.

Müllerné Ódor Mariann,a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium igazgatója azt mondta: rendkívül vegyes volt a kép az intézményosztályaiban. Akadt olyan osztály, ahol a diákok fele hiányzott, de olyan is, ahol mindössze egy-két diák maradt távol. Összességében a hiányzás átlagosnak minősíthető.

–A téli időszakban 8-10 százalékos távolmaradás a jellemző, ez betudható betegségeknek, sporttevékenységeknek, egyéb elfoglaltságoknak. Hétfőn a diákok mintegy 40 százaléka hiányzott, ez közel harminc százalékos emelkedést jelent. Azért bízunk benne tanulóink kedden már jönnek iskolába –mondta el megkeresésünkre Gyöngyössy Csaba, a Bánki középiskola intézményvezetője, aki megjegyezte a hiányzások miatt egyetlen tanóra sem maradt el.

–A hétfői napon a diákok 42 százaléka jelent meg iskolánkban. A helyettesítések miatt volt olyan, hogy két osztályt összevontunk, ám tanóra nálunk sem maradt el – felelte megkeresésünkre Kovács Erzsébet Vasvári Pál Általános Iskola intézményvezetője. Lapunk munkatársai számos helyi oktatási intézményt megkerestek, ahol a vezetők arról számoltak be, hogy hétfőn a tanulók 20-40 százaléka hiányzott tanórákról. A legtöbb helyen minden órát megtartottak.

Pekarek János, Szabó Szabolcs

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások