Viadana-sztori: beszélgetés Kurucz Gergely alapító karnaggyal a miértekről

- Egy esztendő híján két évtized, talán kerekebbnek tűnt volna a nagy Viadana-sztori, ha megvárjátok a huszadik évfordulót és ott jelentitek be: itt a vége...

- Én erre meg azt mondom: egy így volt viadanás. Soha nem a dátumokhoz igazodtunk, a saját utunkat próbáltuk kitaposni és folyamatosan építkezni. Az utóbbi években már érezhető volt, hogy egyre csak sokasodnak a problémák és bármennyire is beleállunk, teljes mértékben nem tudjuk megvalósítani elképzeléseinket, terveinket. Összeültünk, megbeszéltük, hogy ebben a formában nem folytatjuk tovább a közös munkát.

- Problémákat említesz, elsősorban anyagi vagy szakmai nehézségekre gondolsz?

- Érdemes tágabb nézőpontból közelíteni. Évek, sőt évtizedek óta mondom, írom hol hangosabban, hol dühösebben, hogy igenis baj van a városi kórusutánpótlással és az egész kórusközösséggel. Pedig vannak elhivatott pedagógusok és tehetséges fiatalok is. Fontos kiemelni, hogy nem csak a Viadana dobta be a törölközöt, megszűnt a Bona Vox Női Kar is. Szomorú. Mi is szembesültünk azzal, hogy egyre nehezebb pótolni az ilyen-olyan okok miatt kilépő rutinos kórustagokat. A város megtartóerejét pontosan jellemzi, hogy a középiskolás diákok döntő többsége még csak nem is gondolkodik azon, hogy Dunaújvárost válassza lakhelyéül. A Viadana tagságának is közel 70-80 százaléka ingázott, utazott a próbák és a fellépések miatt, közben persze ott volt még a család és munka is. Beszélnünk kell a finanszírozási kérdésekről és az erkölcsi megbecsülésről is. Az utóbbi évtizedben fokozatosan csökkent a városi kórusok és a Viadana támogatása. Még mielőtt bárki félreértené, nem tízmilliókról beszélünk, egyszerűen az alapvető működésünkhöz kértünk megfelelő hozzájárulást, hogy gazdagítsuk a város kulturális életét, valamint hazai és nemzetközi fellépéseink által jóhírét vigyük Dunaújvárosnak is. Úgy látom ezt a döntéshozók nem vették, nem veszik figyelembe, vagy egyszerűen nem érdekli őket. Pedig városunk kimagasló kulturális lehetőségekkel bír, és ezzel az eséllyel élnünk kellene.

- Soha nem titkoltad, hogy alapvetően konzervatív-liberális beállítottságú értelmiségiként szemléled a világot. Habitusodból fakadóan számos oktatási és kulturális ügyben is felemelted a szavad. A Viadana Kórus túlélése érdekében is nem lett volna kifizetődőbb némileg konfliktuskerülőbb taktika?

- Nem hinném, hogy ezen múlott. A kultúra kérdéseit pedig nem gondolnám, hogy pártpolitikai szempontok alapján kellene szemlélni. Számos olyan jobb és baloldali vezetésű város van az országban, ahol fontosnak tartják e szférát és tesznek is érte. Ennyi.

- Egy korábban megjelent dolgozatodban így fogalmaztál:

Jómagam - hasonlóan énekes társaimhoz - nagyon sok áldozatot hoztam azért, hogy itt is legyen muzsika. Szerettem volna hinni, hogy ellene tudok, ellene tudunk menni a városról elterjedt negatív sztereotípiáknak, és meg tudjuk mutatni: létezhet egy ex-szocialista városban például nemzetközi hírű, rangú kamarakórus is. Volt két pont az életemben (2000-ben és 2005 táján), amikor más utat választhattam volna; nem tettem, mert az életem volt a Viadana és ez a kórus. Igazi paradoxon: mindezt nem bántam meg, de megkeseredett karnagyként hagytam abba a viadanázást.

A város kulturális életének emblematikus pillére adta fel a Viadana Kamarakórus megszűnésével. E hiányt több mint nehéz lesz pótolni. Kurucz Gergely karnagy - ha máshol és másként is de folytatja...

- Megkeseredtél. Hogyan tovább?

- Könyves Ágnessel, a már említett egykori Bona Vox Női Kar karnagyával átvettük a Dunaújvárosi Vegyeskar irányítását, és szeretnénk e téren is valami maradandót alkotni. Őszintén megvallva, nagyon fáj, hogy így ért véget számunkra a Viadana, mert sokunk életének egy nagyon fontos darabkája volt. Büszkeséggel tölt el, hogy a szakmából is rengeteg visszajelzést kaptunk és kapunk a döntésünk óta.

- Búcsúkoncert?

- Ez inkább a rocksztárok privilégiuma. Azonban sikerült szépen elköszönnünk, hiszen márciusban három napon át egy szakmai műhelymunka és koncert keretében együtt dolgozhattunk a nemzetközileg is elismert dr. Pad Zoltánnal, a Magyar Rádió Énekkarának karnagyával. Szép dicséretet kaptunk a közös munka után. Ez is megerősített bennünket, hogy ez a tizenkilenc év nem volt hiábavaló.