Hírek

2016.01.20. 15:04

Taxis szolgáltatók kontra közösségi fuvarszervezők: legyenek egyenlő feltételek!

Dunaújváros – Fuvarozói és taxis szakmai szervezetek azt követelik, hogy a kormány mindenkivel tartassa be a törvényeket. Mindezt nyomatékosítandó, hétfő óta Budapesten forgalomlassító demonstrációba kezdtek és az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoznak.

Gallai Péter

Ambrus András is Dunaújvárosban dolgozik, ahhoz, hogy ezt megtehesse, számos előírásnak, szabálynak meg kell felelnie

Az érdekképviseletek szerit az Uber nem működik jogszerűen, amely ellen már régóta próbálnak fellépni. A legnagyobb problémájuk az: miközben a rendeletek, törvények számos előírás betartását követelik meg a taxisoktól, ezzel szemben az Uber sofőrökre, illetve gépjárművekre semmiféle szabály nem vonatkozik.

Szintén ezt tartja a legnagyobb problémának az általunk megkérdezett dunaújvárosi cégvezető, Pinczési István, a Sárga Taxi társtulajdonosa.

- Szerintem sem működik az, hogy a piacot az egyik oldalon szabályozunk, a másik oldalon meg azt csinálnak, amit akarnak. Egyébként jó apropó, hogy Németországban bírósági döntéssel pont most tiltották be a myTaxi szolgáltatást, ami feleannyiért végezte a munkát, mint nálunk az Uber. Ezzel nem az a baj, hogy olcsóbban dolgoznak, hanem az, mi ennyiért nem dolgozhatunk, mert a törvény nem engedi meg, többek között a ránk vonatkozó fix tarifák miatt. Tehát ha akarnám, akkor sem tehetném meg, hogy mondjuk árakat csökkentsünk. Csak érzékeltetésül: még a törzsutasoknak, a cégeknek, vagy bármilyen nagy megrendelőknek sem adhatok kedvezményt.

A cégvezető hozzátette, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a befolyó tarifa jelentős része elmegy a költségekre, egyharmada csak üzemanyagra, fenntartásra. Ezen felül számtalan előírást kell betartania annak, aki taxizni akar.

- A sofőrnek például legalább két éve B kategóriás vezetői engedéllyel, PÁV II. pályaalkalmassági minősítéssel kell rendelkeznie és személygépkocsis személyszállító alapképesítéssel, ami öt évig érvényes. Ezen felül a járműre is számtalan megkötés vonatkozik. Legfeljebb tíz éves lehet, a környezetvédelmi osztályba sorolása legalább Euro III-as szintnek megfelelő kell legyen, kötelező a klímaberendezés és még sorolhatnám. S akkor még nem beszéltünk az adókról, valamint járulékokról, egyéb díjakról. Az Uber szolgáltatást nyújtókra ezek közül semmi nem vonatkozik, illetve kérdés, ki és mit fizet be az államkasszába – emelte ki Pinczési István.

A dunaújvárosi cégvezető szerint vagy be kell tiltani az Ubert, amiért a budapesti demonstráció zajlik, vagy pedig el kell törölni a szabályozást – bár utóbbi véleményével szerinte kisebbségben van – és akkor a piacon versenyezzen egymással szabadon mindenki, egyenlő feltételekkel.

- Ebben az esetben az utas és az élet majd eldönti, ki marad talpon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!