Hírek

2015.11.29. 18:42

Téged is vár a Mikulás!

Nagykarácsony – Vasárnap hivatalosan is megkezdte ez évi rendes ünnepi műszakját a magyar Mikulás.

Dunaújvárosi Hírlap

Nagykarácsony, Petőfi Sándor utca 14. – a következő hetekben alighanem ez lesz a legkedveltebb cím a gyermekek körében, hiszen idén is itt teljesíti vidám szolgálatát a magyar Mikulás, aki sokakat látott vendégül főhadiszállásán. Bár a nagykarácsonyi Mikulásház már egy hete várja vendégeit, a hivatalos megnyitóünnepséget advent első vasárnapján tartották.

Müller Miklós polgármester elmondta, a jubileumi, immáron huszadik alkalommal jelentkező  Nagykarácsonyi Téli Programokat ezúttal a település közalapítványa szervezi. Az ünnepi sorozat nemcsak a Nagykarácsonyba ellátogató vendégeknek szól, hanem a falu saját ünnepeit, a pásztorozást és az ünnepi szentmisét is beépítették a programba. Kiemelt céljuk, hogy a következő hetekben minél több hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő kisgyermek találkozhasson a magyar Mikulással. A szervezők közleménye szerint idén előtérbe kerül a Mikulás-legenda, december 13-án pedig a Luca-napi népszokásoknak megfelelően gombócfesztivált és ehhez kapcsolódó gombócfőző-versenyt rendeznek. Az idei évben a helyi Örökzöld Óvoda óvodásai láthatták először a magyar Mikulást, akinek vendégeit ezúttal is kiegészítő programok várják: állatsimogató, kézműves bolt, kovácsműhely, kiállítás, bélyegbemutató és vásár-, sportnap, valamint a Karácsony vezetéknevűek találkozója. A község mellett a Magyar Posta is nagy figyelmet szentel az ünnepkörnek: különleges bélyegekkel és karácsonyi bélyegzéssel készülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!