Baracs

2014.03.12. 15:25

Télutó a baracsi óvodában

Baracs - Sok néphagyomány fűződik a télutó, tavaszváró időszakhoz, amelyeket a Négy Vándor Óvoda pedagógusainak segítségével elevenítettek fel a gyerekek.

Szárszó Lajos

Mozgalmas időszakon jutottak túl a baracsi óvodások, tudtuk meg Dobrovicsné Lengyel Edit óvodavezetőtől. Január elején a hagyományos Három király járás néphagyományát elevenítették fel a nagycsoportosokkal.

Februárban a Virágzó Ház című zenés műsort látták a gyermekek, ami két olyan méhecskéről szólt, akik segítettek megtisztítani a mezőt, a tavat és a város levegőjét. Ezen kívül a szövés fortélyaival is megismerkedhettek, amihez az óvoda egy helyi vállalkozótól kapott a tíz szövőkeretet felajánlásként. Gyönyörű madáretető is került az előkertbe, amelynek segítségével megtanulták a gyerekek, hogy a környezetükben élő madarakat hogyan kell télen eleséggel ellátni.

Mostanra már túlvannak a kitűnő hangulatú téltemető farsangon is. A Tehetséghidak Program keretében nagyon sok hasznos, készségeket, képességeket fejlesztő eszközzel bővült az óvoda készlete, például a Pipiske Tehetségműhely foglalkozásaihoz szükséges égetőkemencével és fazekaskoronggal. A Napraforgó Tehetségműhely mindennapjaihoz kerékpárokat, kosárlabda palánkot, nagyméretű műanyag építőkockát és Lego játékokat kaptak a gyerekek. A fejlesztésnek ezzel még nincs vége, az eszközkészlet hamarosan szintetizátorral, metronómokkal, kottaállványokkal, mikrofon szettekkel bővül.

Január elején a Három király járás néphagyományát elevenítették fel a Négy vándor óvoda nagycsoportosai  (Fotó: Szárszó Lajos)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!