Térben is eltérített Idővagon

Szerencsénkre jó kilátás nyílt a régi sztálinvárosi utcák nyüzsgésére. Még frissen pompázik az Öntelt mackó, a Vasmű utat csak facsemeték díszítik, az Üzletház előtt púpos Warszawa és Moszkvics parkol, a Május 1 utca teli rózsákkal, az utcaseprő vonszolja maga után kétkerekű kocsiját. A resti ablakában álló kaleidoszkópon át belátunk a városi tanács üléstermébe, ahol Tapolczai Jenő irányításával vitatják meg a város terveit a makettek felett. Belátni a kohócsarnokba is, szikrázik a folyékony fém, de az izzadó arcú olvasztárok a jövőbe vetett töretlen hittel teljesítenek kétszáz százalék felett. Volt időnk mindent alaposan szemügyre venni, ugyanis az (idő)vonat csak jó negyven perces késéssel futott be a peronra. Szinte kizárt, hogy hóakadály hátráltatta.

Egy perc, és már a nyolcvanas években járunk, a Sztálinvárosi Hírlappal a háttérben Mészáros Melinda kezében hintázik a harmonika. Az időgép térben is eltérített, hiába látjuk még mindig a Vidámparkban kerékpározó, körhintázó fiatalokat, az éppen nyitó Vasmű úti hentest, mégis Párizsban, a Champs-Élysées-n találjuk magunkat, Edit Piaf énekel rekedtes hangján, társaságunk Mademoiselle Paris és Angelik, picit belesünk Amelie csodálatos életébe. Szól az Orfeo Negro, hirtelen argentin tangó villanyoz, így A halál angyala már nem tud depresszióba taszítani.

A fokozódó temperamentum a levegőben marad, de át kell szállnunk, megidézni az Óváros nyolcvanas évekbeli hangulatát. A fekete nylonba mart lyukakon át az éjszaka fényei világítják meg a fehér festékkel rótt emlékfoszlányokat, no meg a gólyaként hajlongó darumaketteket. „Iskolai környezetismereti séta az Óvárosban. Pentelei Molnár János kődomborműves emléktábláját kellett néznünk éppen. A kő mutatóujjon pecsétgyűrűnyi darázsfészek. Pont ott, ahol lennie kell."

Amíg a mívesen festett sorokat olvassuk, bekanalazzuk a puliszkára mert ponytpaprikást, majd kaján pillantást vetve a sarokban leskelődő harcsára, már lépünk is a szerelvény lépcsőjére. Hamar egy másik restiben találjuk magunkat... Itt a Band in the Pit húzza a... mit is? Gyors körkérdés, már tudjuk a választ, a psychedelicstoner rockot. Hamar rájövünk, a bő negyedórás etapokból álló, repetitív, a témákat újra és újra ismétlő instrumentális zene csak fél demizson házi pálinka utáni pszihedelikus lebegéshez illene, az meg ugye a kamrában maradt. Így aztán mivel szakaszjegyünk csak eddig szólt, kutyagolunk az őszi esőben haza...