Hírek

2013.07.02. 16:41

Terepasztal a tűzoltóknál

A tűzoltók sokrétű munkáját bemutató sajátos múzeumban egy érdekes terepasztal kezdett működni.

Pekarek János

Tűzoltóságon nemigen találkozni fásult emberrel – kedden azonban a szokásosnál is több lelkes személy tartózkodott a laktanyában berendezett szerény múzeumi szobában. Elkészült ugyanis az a modellvasúti terepasztal, amelynek ötletéről és az elkészítéséhez gyűjtőmunka kezdetéről már többször hírt adtunk lapunkban.

A gondolat abból eredt, hogy sok iskolás, sőt, óvodás látogat a tűzoltókhoz, akik (különösen bevetések idején) nem tudnak mindig elegendő, a gyerekeket lekötő látvánnyal szolgálni.

Viszont egy terepasztalon igen logikusan és látványosan el lehetne magyarázni munkájuk lényegét és fontosságát. Orosz Csaba őrnagy, tűzoltóparancsnok lapunkban közzétett felhívására hónapok óta érkeznek a laktanyába a modellvasút alkatrészek, matchbox autók, épületmakettek, asztalok. Méghozzá kiselejtezett pingpongasztalok, amelyeket (természetesen az ügy iránti lelkesedésből) a Hild középiskola asztalos diákjai alakítottak át a terepasztal bázisának.

A terepasztalt tanárok és diákok közösen készítették el: (balról) Horváth József, Kádár Gábor, Németh Ákos és Gádory Dávid (Fotó: Vohlmann György)

A továbbiak már a Dunaferr középiskola diákjainak, tanárainak – s természetesen a névtelen alkatrészadományozóknak köszönhetők. A történelmi hűség kedvéért álljon itt a végső kivitelezésben résztvevők neve: Néder Hajnalka, Horváth József, Tóth Bertalan tanárok, Németh Ákos, Kádár Gábor, Gádory Dávid diákok.

S most ismétlésbe bocsátkozom: számomra a leginkább lenyűgöző tanár, tanuló részéről egyaránt az az elsöprő lelkesedés volt, ami még a keddi, utolsó beállításoknál is sugárzott róluk.

Magáról az objektumról annyit: a két és fél pingpong-asztalnyi (de még tovább bővíthető!) terepasztalon egy egész kisváros látható, heggyel, tóval, iparteleppel, víztoronnyal, házakkal, természetesen tűzoltó laktanyával – és különböző káresetekkel, amikhez a tűzoltókat hívni szoktuk. Vegyi káreseménnyel, vízi balesettel (motorcsónak is szerepel az asztalon), és persze vonatok, mint látvány és veszélyforrás.

Ötlettől az asztalig

Fél évvel ezelőtt született meg az az ötlet, hogy a város önkormányzati hivatásos tűzoltóságának laktanyájában a hivatás történetét az ókortól kezdve bemutató kiállítást olyan objektummal gazdagítsák, amely jól áttekinthetően mutatja be a tűzoltók rendkívül bonyolult, szerteágazó és felelősségteljes munkáját.

A terv megvalósításához nem rendelkezett külön pénzforrással a tűzoltóság – viszont rendelkezett valami mással: kiváló kapcsolatokkal a város intézményeivel és lakóival.

Nyilvános kérésükre százak jelentkeztek, és segítették adományaikkal, munkájukkal a célkitűzés megvalósítását. Az eredmény több száz miniatűr jármű (vasúti kocsi, mozdony, tűzoltó autó, helikopter, repülőgép, motorcsónak, mentőhajó), vasúti vágány, makettépület, tereptárgy.

Már ez is dicséretes együttműködést jelentett volna – ám a kivitelezés is társadalmi munkában, önként jelentkezőkkel történt, közel tizenkét négyzetméteren. Aminek máris tervezik bővítését. Ha ez nem kiváló közönségkapcsolat...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!