Hírek

2017.08.11. 17:30

Terítéken újra a Baracsi közétkeztetés - Az idősek harca a régi étteremért

Nem szűnt meg a szociális étkeztetés, csak más lett a szolgáltató - írtuk korábbi cikkünkben a baracsi helyzetről. A képviselők döntését azonban az idősek közül sokan sérelmezték, mondván, a fejük felett, megkérdezésük nélkül szavaztak a községen kívüli vállalkozásra.

Horváth László

Gyárfás Béla vezetésével összefogott az érdekeltek 15-20 baracsiból álló csapata, és lapunkhoz fordult panaszuk meghallgatása érdekében. Az ügyben már történt egy egyeztetés, ahol Várai Róbert, Baracs polgármesterének távollétében Fehérvári József alpolgármester próbálta csillapítani a kedélyeket, és válaszolni a kérdésekre. A beszélgetés végén úgy álltak fel az asztaltól, hogy a következő testületi ülés napirendjén szerepel majd panaszuk.

Egységes, biztonságos szolgáltatással lehet csak közétkeztetni Baracson, amire azonos feltételekkel pályázhatnak a vállalkozók Fotók: HL

Augusztus 10-én, csütörtökön közel húsz fő támogató, szimpatizáló érdeklődő jelenlétében a napirend első pontjaként tárgyalta Baracs önkormányzata a szociális közétkeztetés szeptemberi módosulása okán kialakult lakossági panaszt. A szolgáltatást eddig végző helyi vállalkozás a lehetőségtől elesett, így sokan attól félnek, a megszokott minőség, mennyiség elvesztése mellett bezárja kapuit a lakosság körében népszerű étterem. A panaszosok szóvivője a képviselői ülésen is elmondta az általa képviselt emberek aggályait.

Várai Róbert polgármester a témaindító felvezetésben ismertette a testülethez eljuttatott kérdéseket. Milyen körülmények között vehetik át az új helyzetben az ételt? Tudják-e garantálni a minőséget és a mennyiséget? Gondoltak-e a téli ellátásra? Gondoltak-e az ár-érték arányra, vagy csak az olcsóság volt a szempont? Miként fog történni az étel átadása, éthordóban vagy dobozban? Ha dobozban kapják, kit terhel a doboz díja? Szeretnék megtudni, hogy központi utasításra, vagy a helyi testület döntése alapján írták ki a pályázatot - állt a képviselők elé tárt dokumentumban. A polgármester válaszában elhangzott, hogy szeptember elsejétől az ÖNO-ban lehet átvenni az ételt a meghatározott és szokásos időben. A mennyiség, a minőség az előírásoknak megfelelő lesz. A szállítással hét éve nincs gond, hiszen az óvodába ennyi ideje a nyertes pályázó szállít. A pályáztatásnál széles körű és egyforma feltételeknek kellett megfelelniük a vállalkozóknak, ahol csak az ár változhatott. Az étel doboza az önkormányzat költsége, illetve benne van az árban. A pályázatot a testület írta ki, mivel erre a törvény is kötelezi.

Gyárfás Béla, a baracsi panaszosok szóvivője

A válasznál Várai Róbert kiemelte, eddig a jelenlegi helyen a szokásjog alapján működött a közétkeztetés. A testületnek a biztonságos, stabil, egységes, valamint a szabályoknak megfelelő szolgáltatás lehet irányadó a döntésnél. A témához hozzászólhatott a panaszt benyújtó Gyárfás Béla. A kérdések egy részére választ kapott, azonban felelőtlennek tartja a testületet, mert érzésük szerint nem kérdezték meg az érdekelteket. Az étel minőségét, mennyiségét és a szolgáltatás elérhetőségét továbbra is kételyekkel fogadják.

Czimmermann Mihály, az étterem tulajdonosa

Czimmermann Mihály, az érintett étterem tulajdonosa szintén szót kapott. A 320 adagos lehetőséghez aránytalanul sokat kellene fejlesztenie, ezért csak részpályázatot tudott benyújtani, ami miatt viszont kiesett. A mostani világ modernizálást és fiatalságot kíván, ezért keresi utódját, nem az étterem bezárása végett - reflektált a vállalkozó.

A hosszas vita végén Várai Róbert polgármester kifejezte megértését. Jövőre újra megversenyeztetik a közétkeztetést, ahol a helyi és a falun kívüli pályázók ugyanolyan esélyekkel indulhatnak.

A baracsi időseknek a szociális közétkeztetést igénybe vevő kis csoportja nem tudta elfogadni a döntést. Ha nem is örömmel, de békével távoztak.

A testületi ülés után a panaszosokat kérdeztük, hogyan tovább, illetve kaptak-e választ?

- Van jövője a vendéglőnek, csak még nem látjuk milyen. A konyha egészen biztosan bezár, így még arra sem válaszolhatok, hogy miként tarthatják összejöveteleiket a helyiségben a baracsi emberek. Nagymértékű változás lesz - mondta lapunknak az ülés végén Czimmermann Mihály üzlettulajdonos.

- Bizonyos kérdések tisztázódtak, de érzésünk szerint alapjában nem változott semmi. Bíztunk benne, hogy hatottunk egy kicsit a képviselők lelkiismeretére. Az akciónknak köszönhetően talán szélesebb körben is ismertté vált a problémánk, ami valójában jóval több embert érint majd - nyilatkozta a panaszosok szóvivője, Gyárfás Béla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!